( Szomorkodtam valamikor az év elején és tökéletes illik a mai napomhoz is.)
Ma szomorú vagyok. Ez egy ilyen nap. Nem is akarom magamra erőltetni a jókedvet. Nincs erőm hozzá. Ahhoz sincs, hogy társalogjak vagy legalább a látszatot fenntartsam, hogy ne legyen egyértelmű, hogy ma egy pocsék napom van. Egy olyan nap, amikor se itt, se ott nem jó, sehol nem tudok helyt állni és leginkább sehol nem érzem magam biztonságban. Nem érzem, hogy odatartoznék, azaz, hogy idetartoznék. Egy társam van, mely végigkísér az életemben, ez pedig a kívülállóság érzete. Hogy nem tartozom sehová.
Ma viszont nem is ez bizonytalanított el leginkább. Az életem az elmúlt pár hétben, hónapban arról szólt, hogy képes legyek helyt állni, hogy én is mehessek az árral, részese lehessek annak, ne essek el, ne tapossanak el. Kimerítő harc a mindennapokkal. Ebben a görcsös kinlódásban a megértettségért a személyiségem, képességeim, értékeim mind-mind háttérbe szorultak, jelen pillanatban jelentősésgüket veszítették, vagy egyszerűen csak hasznavehetetlenek. Hasznavehetetlenek az értékeim. Lassan megkérdőjelezem azt is, hogy ki vagyok, mi vagyok és érek-e is bármit. Érek-e bármit a mai piacon. Fuldoklom az érzelmek, benyomások súlya alatt, de mégsem tudom szavakba önteni azokat. Fenét kell ennyit szenvedni!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: