Kalandiparos São Paulo-ban

Egy igazán meleg fogadtatás São Paulo-ba visszatérve: a reptéri futószalagon magányosan kerengő női bugyika sok huncut mosolyt csalt az arcunkra…
Ennél jobb évkezdést nem is kívánhatnánk kockabolygó ege alatt. Feliz 2014 São Paulo!

2014 első napsugarai Recife ege alatt.
(Ezek a pillanatok éltetik az embert, megy a süllyesztőbe minden panasszó.)

Híven alkalmazkodva a helyi ‘szabályokhoz’, ahogy itt mondják karneválig úgy sem történik semmi, mindenki nyaral, jön a karnevál időszak és Brazília nyáron leírhatatlanul gyönyörű. Erre a két hónapra felfüggesztjük a kemény paulistano életstílus promótálását – vessük magunkat a trópusi világba.
Hurrá, utaztunk és jóóó sok képet készítettem.
Küldöm a napsütést, meleget és jókedvet. béjzsusz

És mellé (ahogy itt türelemmel elsorolják) szeretetet, sikert, békét, bőséget, egészséget, kiegyensúlyozottságot és sok-sok boldogságot.

(A repülőről leestemben ezt láttam először, hogy menthetetlenül megbabonázva a véget nem érő ünnepi kivilágításban itt akarjak maradni… jó sokáig 🙂 )

Edificio Italia, São Paulo legmagasabb épületének a tetején van egy bár, aki erre jár, semmiképp se hagyja ki.)

Atyagatya, mennyit ráztuk otthon erre a zenére. Milyen nosztalgikus is leszek, ha meghallom ezt a dalt. Ez a dal egyenlő Budapesttel, az ottani brazil őrülettel, mely annak a távoli, trópusi országnak a felfedezéséről szólt.

Szilveszter közeledtével, tessék rázni aztán vadul.

Csókok az Óperenciás tengeren túlról.

Tulipa. Brazíliában manapság e szó hallatán az ember nem a virágra gondol, hanem egyből az utóbbi évek legismertebb énekesnőjére, a paulistano-k nagy kedvencére asszociál. Amikor megérkeztem és mai zenekarokról, stílusról kérdeztem, elsőként őt említették.

Tulipa bájos, játokos hangjával, fülbemászó dallamaival 2008-ban lépett először a nagyközönség elé. Első, legnagyobb sikere az Efêmera című dala egyből meghódította a brazil közönséget. A dal akkora siker lett Brazíliában, hogy végül a EA Sports videójátékgyártó is felfigyelt rá és felhasználták a FIFA 2011-es verziójában.

Az alábbi videón egy kulturális program keretében játszanak élőben – egy konyhában.

Só sei dançar com você – kellemes duó egy turbékoló párról, akik megvallják egymásnak, hogy elvakult szerelmükben táncon kívül semmi másra nem képesek.

Tulipára a nemzetközi zenei világ is felfigyelt. Ebben az évben szinte csak külföldön túrnézott: USA, Anglia, Franciaország, Belgium, Portugália.

Második lemezének hivatalok videóklippjét is például Londonban forgatták.

Tulipa Ruiz Sao Paulo-ban született, de gyerekkorát Minas Gerais állam egyik kisvárosában töltötte. Édesapja zenei örökségéből merítkezve kezdett el zenélni már egész fiatalon.  Újságíróként dolgozott 10 évig, az utóbbi időkben pedig a rajzasztal felé kacsingat. Ezen a blogján találhatjuk meg rajzait, illusztrációt:

http://ateliedatulipa.tumblr.com/

Aki pedig figyelemmel szeretnék követni az énekesnő karrierjét, fellépéseit és művészi munkásságát, sok szeretettel ajánlom a blogját, sok-sok videóval és érdekességgel – igen, portugálul.

http://tuliparuiz.blogspot.com.br/

São Paulo-ba költözésemkor az egyik legelső és legfurcsább épület, ami felhívta  a figyelmem, ez a lakásunk melletti sarkon található, kis giccses kastély volt. Nem igazán értettem, hogy milyen funkciót tölthet be az épület, a mellette lévő, híres (de pár éve porrá égett) színházzal összekapcsolva arra a következtetésre jutottam, hogy ez is valami kulturális intézet lehet. Somolyogtam kicsit a naív, gyerekes, izléstelen stíluson, de ahogy már egyszer említettem a “megértő, fejlett országbeli, európai hozzáállásunkat”, elnéztem ezt a kis izlésficamot.

A skót stílust, a ismeretlen nemzetek zászlóit és a viharvert, szürke Che Guevarakat a partizánokkal nem nagyon tudtam beazonsítani.

Az esti kivilágításban egész mókás színt adott a környékünknek. Volt benne valami ünnepélyes.

Kerengtek a hírek, hogy le fogják bontani az épületet, hogy parkolóházat építsenek a helyére (mennyivel fontosabb ugye), de sokáig nem történt semmi. El is felejtettük a mendemondákat. Míg egy nap arra sétálva elszörnyűlködve láttam, ahogy kegyetlenül marcangolják, tépik darabjaira az épületet. Elképedve néztem ahogy a giccses, de jópofa kis épületet kegyetlen szörnyek módjára rombolták, tiporták. Teljesen elszorult a szívem:

– Micsoda méltatlan dolog. Itt semmit nem tisztelnek. Főleg a kultúrát nem.

Felháborodva újságoltam az ismerőseimnek a történeteket, szomorúan konstatálva, hogy itt tényleg nem tisztelik a kultúrát. Ekkor az egyik ismerősöm tapintatosan, de nevetve megemlítette, hogy az egy ‘másik’ kultúra háza volt. Azaz?

A Kilt, a ‘80-as évektől São Pauo leghíresebb éjszakai mulatója és legendás sztriptízbárja volt… (Jaaaa.)

Siratták a múltat a fórumokon, dicshimnuszokat zengve a hely ‘pompás és változatos menüjéről’.

Mi pedig nagyokat vihorásztunk a bamba naívságomon. Idővel megtudtam, hogy a környékünk a híres piroslámpás negyed, számtalan piros, neonfényes épülettel. A Kilt épülete bár eltűnt, pár háztömbbel odébb 21. századi pompában várja a vadiúj, modern Kilt régi és új vendégeit.

Színházak,  kuplerájok és templomok ölelésében, minap arra a következtetésre jutottam, hogy valójában a Montmartre-on lakom. A trópusi, beton Montmartre-on.

(Aki szeretne kis ízelítőt kapni a környékről, íme egy írásom, amit akkoriban írtam a mi szeretett és városszerte ismert Praça Roosevelt-ünkről.)

Lássuk a meccsek listáját a többi házigazda városban, a jövő évi brazil foci VB-n.