Kalandiparos São Paulo-ban

Ma 69 éves Chico Buarque, a legendás MPB (Música Popular Brasileira) énekes, milliók kedvence, akinek, mi magyarok nagyban köszönhetjük a hírnevünket és a brazilok kedves fogadtatását. ‘Ááá, olvastam a könyvet, a Budapeste-it Chico Buarque-tól.’ (Budápéscsi! Van ennél fantasztikusabb módja kiejteni a város nevét?) Csillognak a szemek, a vágyakozó tekintetek egy megálmodott világ után és elismeréssel vegyes megszeppenés van bennük a nyelvünk iránt, ami Chico szerint ’ Az egyetlen  nyelv, amit még az ördög is tisztel.’

Nagyon köszönjük kedves Chico, Isten éltessen még nagyon sokáig.’

Brazíliában nagyon komolyan veszik a család intézményét. A gyerekek nagyon fontos részét alkotják a szülők szociális életének. Nincsenek elkülötnítve, nem pattintják le őket a baby sitternek, viszik magukkal mindenhová. Így is van berendezkedve az ország és talán a brazil gazdaság is. Legelső utamkor állapítottam meg, hogy itt a gyerekek mennyire fontos szerepet játszanak a mindennapi életben,  mennyit babusgatják, szeretgetik, kényeztetik őket. Minden étterem fel van készülve családok fogadására, játékboltok, ruhaboltok, játszóházak és mindenféle szórakoztató egység profitál ebből a nagy-nagy figyelemből. Legelső benyomásként ezt állapítottam meg, legalábbis ez a látszat, hogy itt sokkal erősebb a családi kötelék, mint Európában. Otthon kicsit úgy érzem, hogy a különböző generációk között világnyi különbségek vannak. Számtalan kivéltelt mondhatok persze, de a nagy átlagban ezt éreztem. Angliában talán még erősebben, mint bárhol máshol. Tudom, hogy korosztály kérdése is, de itt a gyerkőc ott van mindenhol. Velük töltik az egész hétvégét a szülők, moziba viszik őket, együtt mennek étterembe, együtt utaznak, viszik magukkal mindenhová. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy örüljön a kis lurkó. Ebben valószínüleg az is közrejátszik, hogy napközben késő estig dolgoznak, így alig látják egymást, de adódó alkalommal kitesznek magukért. Nem is Brazíliáról beszélnénk, ha nem lennének végletek. Kétségtelen, hogy ebben is sokan túlzásba esnek. Szociális téma a szülők felett elhatalmosodott gyerekek problémája, akiket elárasztanak a leglehetetlenebb ajándékokkal és elkényeztetett, arrogáns diktátorokká válnak. A szülők elveszítik az irányítást felettük, ennek pedig beláthatatlan következményei vannak a családi életre és kölykök életére. Sokan, mint, ahogy az amerikai filmekben látjuk, mindenféle ajándékokkal próbálják pótolni a figyelmet és a szeretetet, amit idő hiányában nem tudnak megadni. Hm, a jólét nyavajája.

A szegény réteg története ennek tükrében annál kegyetlenebb és igazságtalanabb.  Gyerekek, akiket teljesen elhanyagolnak a szülők, semmilyen nevelést nem kapnak, iskolába se mennek, éheznek és végül az utcán kötnek ki bűnözőként vagy a Jóisten tudja, mi történik velük.

Legyen gazdag vagy szegény, általánosságban mindenki próbálja boldoggá tenni a kis csemetéjét, ahogy csak tudja.

Egyszer kaptunk egy meghívót. Szülinapi buliba megyünk. Hány éves az ünnepelt? Kettő!

 A kis úrfi egy csodaszép, göndörhajú kis angyalka, akit már a legelső alkalommal legszívesebben hazavittem volna magammal. Gyönyörű, okos, két lábon tipegő kíváncsiság, aki hatalmas szemeivel minden nőt meghódított.

Valamit már kapisgáltam, hogy itt komolyan veszik ezeket a szülinapokat, így viszont saját magam győződhettem meg arról, hogy mennyire. Több ezer játszóház van a városban, amit elvarázsolt kis mesebirodalommá alakítanak, hogy kielégítsék a gyereksereg és a szülők igényét. Szülinapot is általában ilyenben ünnepelnek. Ennek a kis lurkónak is kibéreltek egy jó nagy játszóházat. Ámultam és bámultam, amikor megláttam az esküvőnek megfelelő felhajtást. Új volt nekem, hogy minek egy kicsi gyereknek ekkora parádé, amikor úgysem fog emlékezni rá. Biztosan nem fog, mi viszont igen és tényleg jól éreztük magunkat. Leginkább arról szólt, hogy a régi barátok, fiatal szülők összejöttek, mindenféle gyerekkaját és édességet összezabáltunk, nágykézláb mászkáltunk a kicsi manók után és felhőtlenül játszodtunk.  Fel is világosítottak, hogy ez tényleg egy barátoknak és azok gyerekeinek szóló összejövetel volt, mert sokan olyan giccsparádét csapnak, olyan magamutogatás,  nagyzolás és versengés folyik, hogy olyat csak az anerikai reality show-ban látni. (Letöltöttem pár képet az Internetről, illusztrációként.)

Isten éltesse a kis úrfit, rendezzenek még sok-sok zsúrt neki, hívjanak is meg minket és lehetőleg ugyanonnan szerezzék be az édességet. Az a brigadeiro, Isten bocsássa bűnöm, Luciferrel bizniszelnék érte.

(Még nem meséltem erről a brazil édességről? Ideje visszatérni egy kis gasztro-garázdálkodáshoz.)

Lélegzetelállító videó a sao paulo-i fényfestés legnagyobbjaitól, a VISUALFARM-tól. A végén olyat látni, amit soha… le a kalappal előttük!!!

Budapestre menet, Londonban töltöttem egy délutánt. Annyira is futotta, hogy bemenjek 1-2 órácskára  az Oxford streetre. A reptérre visszamenet sikerült megtapasztalnom a nem túl kedves és rigorózus angol személyzet vendégszeretetét a check-in részlegen, ahol jól kiröhögtek, amikor azt mondtam, hogy Brazíliában egyáltalán nem akadtak fenn azon, hogy 2 kenőccsel, 5 ml-rel és egy szempillaspirállal több volt a kézipoggyászomban. Komoly önfegyelemről tettem tanubizonyságot, nem mondtam semmit. Pedig a képzeletbeli zipzár alatt ott dühöngött a nyelvem: ‘Mondják meg, hol robbantottak? Brazíliában vagy Angliában?!!!!’ (Azt hiszem ekkor egész jól működött a brazil káromkodókám.) Túl voltam a 26. órámon egy óra alvással, örülök, hogy nem csináltam hülyét magamból. Ezután természetesen rohannom kellett, de erre a képre muszáj volt megállnom. ‘Olyan szép!’ Feszítettem volna a mellem, ha nem lett volna olyan veszettül hideg (én a kis melegítő alsómban, pulcsikában és cipikében a 2 fokos időben), de kicsit bennem volt, hogy most úgy tapsikolnék és pózolnék. ‘Emberek, én ebben az országban lakom!’

Csak, hogy halljuk a hullámok morajlását és lássunk pár gömbölyded, hetedhét országon híres brazil hátsót. Prainha branca, SP.

Sao Paulo-tól 2 órányi kocsikázásra, a híres Guarujá partszakasz egyik eldugott szegletében található Prainha Branca, a mi kedvenc, ‘városi’ strandunk. Kevesen ismerik, aki tud róla, eldicsekszik vele, de azért titokban örül, hogy csak ő jár oda. Nem zsúfolt és nem rondítanak bele a természet, az őserdő képébe az ocsmány szállodák. Brazília ezen részén a szörfösöknek kedvel a tenger. Az egyszerű pórember legfeljebb gyerekként pancsikolhat a vízben, jobb esetben ökölharcot vív a dühödt hullámokkal, általában viszont csak a bugyiját ráncigálja vissza magára, miután kisodródott a partra. Továbbá a nátrium-klorid tartalékainkat is feltölthetjük – nekem minden alkalommal sikerül pár liter tengervizet lenyelnem.

Aki erre jár és kedve támad kincskeresőset játszani az esőerdőben, ez a térkép igen hasznos lehet. Nekem hihettek…

Bár vége van a karneváli szezonnak, lejárt lemez (a helyiek el is felejtették, hogy egy hete még vadul másnaposok voltak a sok sörtől és seggrázástól), mégis meg kell mutatnom nektek ezt a videót. Bocsássátok meg e bárgyuságom, úgy érzem ez kihagyhatatlan. (Ó, és ráadásul tavaly történt felvonulásra merészkedem hivatkozni… én balga.)
Biztos vagyok benne, hogy megbocsát nekem mindenki, amint megnézi a kis bejátszást. Én a saját szememmel láttam, bár egész nehéz elhinni. Le nem tudtam venni róla a szemem. A hölgy azon a bizonyos, sao paulo-i szamba iskola tagjaként vonult fel, akik a magyar történelem jegyében állították össze a programjukat. Riszálta Mátyás és a honfoglalók is, volt palotás és tündérek, szentkorona, címeres jelmezek, széles vigyorú vitézek és mindeközben olyan istennők, amit örömmel láttak volna ősatyáink is. Én végigsikorásztam az egészet borzasztó minőségű videókat készítve, életreszóló élménnyel gazdagodva. Ez a riszáló, meztelen deusa pedig azért annyira különleges, mert számomra ő testesíti meg az igazi, szilikonmentes, brazil istennőt. ( Megjegyzem, ritka ma már a szambakirálynők körében.)

Egy hatalmas parabens (gratuláció) és na… úgye, hogy megérte végignézni? (Igen, a hölgy meztelen.)

Az igazságos király világa – a tengerentúli táncos nép interpretációjában, São Paulo városában, az Úr 2012. évében.

Ezévi irományom legnagyobb atrakciójaként a tavalyi karneválról fogok beszélni. Hetedhét országra szóló mulatságot rendezett a szambázó népsereg, nemis akármelyik ország, hanem egyenesen Magyarország tiszeletére 🙂