Atyagatya, mennyit ráztuk otthon erre a zenére. Milyen nosztalgikus is leszek, ha meghallom ezt a dalt. Ez a dal egyenlő Budapesttel, az ottani brazil őrülettel, mely annak a távoli, trópusi országnak a felfedezéséről szólt.
Szilveszter közeledtével, tessék rázni aztán vadul.
Mert Ubatuba-ból soha nem elég.
Mint ahogy a ”Nékem csak Budapest kell’ című dalban:
‘Imádom forró szerelemmel.’
(Budapestet is, még szerencse, hogy földrajzilag több szeretőnk is lehet.)
(Kinek milye. Nekünk Ferink, itt Máriák… több millió.)
Oh, mi a kép és a név között az összefüggés? Így hívják ezt az oldalazó kis tengerparti pajtást. Felbuknak és Woody Allent imitálva, teljes inkognitóban settenkednek a homokban – szigorúan oldalirányban.
Senhores e senhoras: Maria Farinha.
Néha úgy képzelem el, hogy az égen található csillagok mindegyike egy-egy híres brazil dal. Annyi fülbemászó, kellemes, vídám, lábalávaló, egyszóval fantasztikus zenéjük van, amihez jókora agyi kapacitás kell, hogy az ember észben tudja tartani. Megannyi állam és régió zenei stílusa, hangszerei, hangszíne. Gyógyszer ez minden nyavalyára.
Capoeira Coração, azaz capoeira szív.
Fontos téma. A kockafejű európainak mindenképp.
Emlékszem mindig a bátyómra gondoltam, amikor az első napokban szeltük a várost. Mindenre felkaptam a fejem, mindenen dörmögtem, elkerekedett szemekkel, ölig esett állal ráztam a fejem. Ma már nem teszem. Hozzászoktam volna?
Írtam volna hosszasan-hosszasan, részletekbemenően, szencációéhesen fröcsögve a latin nemtörődömségről. Mindezt tényleg megtettem volna, ha közben nem megyünk el Buenos Airesbe, ahol olyat láttam, amit szerintem sehol nem tudnak felülmúlni. Lehet nekem Kabul vagy Mexikóváros, biztos, hogy ott ilyen nincs. Argentina is hemzseg az ellentmondásoktól, mi tagadás. Nem azt mondták, hogy az olyan nagyon európai hely? Ehhez képest megérkezve a reptérre a taxisofőr olyan szlalomozást, ringatózást levágott a buenos aires-i csúcsforgalomban, amit még soha nem láttam. Vezetési stílusának legfontosabb eleme a záróvonalak keresztbe átszelése volt, állandóan a szemközti sávban mentünk (haladni kellett na!) és a körforgalomban balról úgy átkerültünk a túloldali kivezetőre, hogy olyat csak Knight Rider csinálna. ( Bár az is lehet, hogy valami angol leszármazott volt.) Azt hittem semmi nem tudja ezt felülmúlni, mindaddig, amíg egy este, életünk legelbűvölőbb estéjéről hazamenet beültünk egy taxiba. Minden túlzás nélkül úgy éreztem magam, mint egy videójátékokban. Igen, a Need for speed-ben. Ez is egy elcseszett autóversenyző lehetett, egyenesen egy pillanatig nem mentünk, pirosnál is épp hogy lassított, de már burrogtatta tovább a rozoga autót. Ne feledjük, az autós videójátékok meghatározó eleme a zene, ha nem lenne elég az adrenalinból. Ennek megfelelően itt is kőkemény rock szaggatta a hangfalakat .Mi lenne ez ha nem egy vicc? A szenvedélyes tangóestből fél pillanat alatt kijózanodtunk.
Ehhez képest, mit tudok mondani São Paulo-ról? Lágyan ringatóznak az autók, max. néptelen utcákban mennek át a piroson. Repkednek a motorosok két sáv között, mint a kolibrik. Na jó, lámpa előtti záróvonalat dekorációs elemként kezelik és van egy pirinka háború autós és gyalogos között a zebrán. Ennyi!! Ennél többet nem is tudok mondani.
Micsoda egy fegyelmezett társaság.
Lehet, hogy mégiscsak itt kellene megcsinálnom a jogsim?
‘Papo, Pinga, Petisco’, a belváros legendás bohémtanyája, ami éppenséggel itt van alattunk, A Praça Roosevelten, a színházak sorában. Nagy kedvenc. Amikor először beléptem, egyből otthon éreztem magam. (Kicsit a Szimplára emlékeztetett. Olyan cachaça gyűjteményük van, hogy megnyaljuk a tíz ujjunkat utána.
Elis Regina, a brazil zenei élet legendás alakja 1965-ben, a helyi Ki mit tud?-on hódította meg Brazíliát. A MPB (Música Popular Brasileira) eminens alakja. Nincs brazil e golyóbison, aki ne tudná, hogy ki ő. Élete első koncertjét ebben a bárban adta. Büszkén is dicsekszünk boldog-boldogtalannak ezzel.
Papo Pinga Petisco, vagy paulistanosan (mindent abreviációval használnak) PPP, a híres sao paulo-i éjszakai élet egyik fontos állomásaként említ minden útikönyv. (Elvis nagy kedvencünk, itt jegyezték el egymást a barátaink.)
Itt jól el lehet bújni a sarokban, lemezek között válogatni és focimeccsre üvöltözni.
Aki erre keveredne, csak szóljon és lemegyek egy jót enni-inni ezer örömmel.
Nem is akárhogy: Brazília x Spanyolország 3:0.
Bármennyire is temették a brazil focit, az újonc csapat megnyerte a Konföderációs kupát.
Örülünk, nagyon örülünk, bár folynak a spekulációk, babonák, hogy legutoljára is megnyerték, a VB-n viszont jól kikaptak.
Vai Brasiiiiiiil!!!!!!
Privát adatok. Akinek van hibajavítója, türelemmel könnnyen eltávolíthatja ezt a kifejezést a szótárából. Tekintsük úgy mint egy letűnt civilizációbeli jelenséget. Lelkinyugalmunk érdekében helyesebben cselekszünk ha belenyugszunk a sorsunkba és elfogadjuk (fújom a régi nótát), azt ami van.
Az hogy mennyire beleütheti itt mindenki az orrát az életünkbe, az adatainkba leginkább arra hívja fel a figyelmem, hogy mennyire rigolyásak vagyunk Európában minden privát szférát súroló, barbár tettel szemben. Hozzáfértek a telefonszámához, felhasználják az e-mail címét. Égszakadás-földindulás.
Bezzeg itt. Azon sem csodálkoznék, ha lassan a melltartó méretem is elkérnék. A cím, telefonszám, születési idő, e-mail cím megadása a legkisebb, legjelentéktelenebb regisztrációnál is kötelező. Itt opcionális rubrika nincs. Mindent kötelező megadni. Szülők neve, foglalkozása, saját foglalkozás, nem ritkán fizetési adatok.
A helyiek verbalizálták, hogy ez a kőkorszaki bürokráció öröksége, nem igazán látok felbőszült önkénteseket, akik ezen mindenképp szeretnének változtatni.
A múltkor venni akartam egy szerencsétlen narancsfacsarót, de mivel nem emlékeztem az adószámomra, így nem üthettük nyélbe a hatalmas bizniszt.
Tökéletes alkalom ez arra, hogy visszasírjuk azt a szörnyű, korlátokkal teli, letűnt európai életet. Nagyon kikeltem magamból, amikor először szembesültem azzal, hogy mennyire semmiben veszik a személyes adatok védelmét. Valamilyen okos magyarázattal, nyájas kiengeszteléssel mindig leszerelik az embert.
Amit mindenképp megtanulunk itt, hogy ha előzékenyen és türelmesen is, százszor óvatosabbak és körültekintőbbek kell legyünk.
Amikor a filmes cégnél dolgoztam emlékszem a cég vett egy hatalmas, 40 ezer e-mail címmel teli listát. Vajon a kedves delikvensek tudnak erről? Bármennyire is pampogok, tudom, nemcsak Brazíliában élnek vissza ezzel.
Ma már elfogadtam a végzetem. Szemrezzenés nélkül adom boldog-boldogtalannak a telefonszámom (kis brazilos túlzással), írom a kötelező adatokat, úgy mint a többiek, miközben igyekszem résen lenni. Bármilyen ellenállás merő ripacskodás lenne. Kétségtelenül nyitott könyv az életem, ezek alapján simán lepuffanthatnak, megzsarolhatnak, elrabolhatnak, de ami a legrosszabb, küldhetik az öregedésgátló krémeket hírdető hírleveleket.
Talán ezt a musiquinhat többen ismerik Chico-tól. Épp az asszonyról panaszkodik, aki minden nap ugyanúgy hitegeti őt, hogy szeretni fogja, gondját viseli, ő pedig csak panaszkodik és panaszkodik…
