Kalandiparos São Paulo-ban

São Paulo-ba költözésemkor az egyik legelső és legfurcsább épület, ami felhívta  a figyelmem, ez a lakásunk melletti sarkon található, kis giccses kastély volt. Nem igazán értettem, hogy milyen funkciót tölthet be az épület, a mellette lévő, híres (de pár éve porrá égett) színházzal összekapcsolva arra a következtetésre jutottam, hogy ez is valami kulturális intézet lehet. Somolyogtam kicsit a naív, gyerekes, izléstelen stíluson, de ahogy már egyszer említettem a “megértő, fejlett országbeli, európai hozzáállásunkat”, elnéztem ezt a kis izlésficamot.

A skót stílust, a ismeretlen nemzetek zászlóit és a viharvert, szürke Che Guevarakat a partizánokkal nem nagyon tudtam beazonsítani.

Az esti kivilágításban egész mókás színt adott a környékünknek. Volt benne valami ünnepélyes.

Kerengtek a hírek, hogy le fogják bontani az épületet, hogy parkolóházat építsenek a helyére (mennyivel fontosabb ugye), de sokáig nem történt semmi. El is felejtettük a mendemondákat. Míg egy nap arra sétálva elszörnyűlködve láttam, ahogy kegyetlenül marcangolják, tépik darabjaira az épületet. Elképedve néztem ahogy a giccses, de jópofa kis épületet kegyetlen szörnyek módjára rombolták, tiporták. Teljesen elszorult a szívem:

– Micsoda méltatlan dolog. Itt semmit nem tisztelnek. Főleg a kultúrát nem.

Felháborodva újságoltam az ismerőseimnek a történeteket, szomorúan konstatálva, hogy itt tényleg nem tisztelik a kultúrát. Ekkor az egyik ismerősöm tapintatosan, de nevetve megemlítette, hogy az egy ‘másik’ kultúra háza volt. Azaz?

A Kilt, a ‘80-as évektől São Pauo leghíresebb éjszakai mulatója és legendás sztriptízbárja volt… (Jaaaa.)

Siratták a múltat a fórumokon, dicshimnuszokat zengve a hely ‘pompás és változatos menüjéről’.

Mi pedig nagyokat vihorásztunk a bamba naívságomon. Idővel megtudtam, hogy a környékünk a híres piroslámpás negyed, számtalan piros, neonfényes épülettel. A Kilt épülete bár eltűnt, pár háztömbbel odébb 21. századi pompában várja a vadiúj, modern Kilt régi és új vendégeit.

Színházak,  kuplerájok és templomok ölelésében, minap arra a következtetésre jutottam, hogy valójában a Montmartre-on lakom. A trópusi, beton Montmartre-on.

(Aki szeretne kis ízelítőt kapni a környékről, íme egy írásom, amit akkoriban írtam a mi szeretett és városszerte ismert Praça Roosevelt-ünkről.)

Normal
0

false
false
false

EN-GB
X-NONE
X-NONE

Arra ébredtem, hogy a Corinthians rugott egy gólt. Valaki akkorát durrantott, ami inkább egy légitámadáshoz hasonlított, hogy egyből tudtam, corinthiansi örömökről van szó. Petárdák, tüzijátékok sorozata, mélyről jövő, harci kiáltások, üdvrivalgás zaja visszhangzott hosszú perceken át. Érezni lehetett, ahogy dübörög a város. Azonnal fel lehet ismerni a Corinthians szurkolóktáborát: amikor ők játszanak, fel kell készülni egy négy-öt órás tébolyra, legyen az a nap bármely szakaszában. Ha lőnek egy gólt, az ember szinte  úgy érzi, azt is hallja ahogy 20-30 km-re  üvölt a nép. (Nem beszélhetek csak férfiseregről, mert tisztán hallani, a gyengébb nem maszkulin kitörését is.)

Szerda, reggel 9 óra, alig vannak autók a belváros legforgalmasabb sugárútján, a Consolacao-n.  Vajon kinyitottak a bárok is? Elképzelem, ahogy az az emberek a reggeliző butékukban csüngenek a banánfürtők és a papayak között, a nemrég kisütött péksütemények hegyén túl, frissen facsart narancslé helyettesíti a sört (vagy nem) a levegőben friss kávé és a a pao de queijo illata keveredik. A Corinthians csapatának van az egyik legnagyobb és legfanatikusabb szurkolótábora Brazíliában,  de Sao Paulo-ban mindenképp. Nem csupán szóvirág, hogy a foci itt vallás. Olyan megveszekedett szurkolók vannak ebben a városban, akik mellett az angol huligánok gügyögő, pirosfejű ovisok. Hatalmas tetoválásokkal teszik érthetővé mindenki számára, hogy kivel van dolguk: a  fociklub jelvénye fedi be az egész hátukat, ’ Eu amo Corinthians’ hatalmas felirata virít a karjukon.Corinthiano roxo. A roxo lilát jelent, amit arra használnak, hogy milyen fanatikus egy szurkoló. Van, aki nem engedi be a házuk küszöbén, aki nem nekik szurkol. Táskák, mezek az élet hétköznapi kellékei, zászlók kitéve az ablakokba, autókba,van egy TV adójuk és nemrég láttam a klub történetéről szóló albumot, ami egy hatalmas bársonykötésú könyv, a Szent Grál kódexét képzelem így el.

Ismertem a csapatot, mielőtt ideköltöztem, mert láttam egy iszonyat jó Nike reklámot róluk. ( Amikor megtudtam az egyik baráti összejövetelen, hogy ennek a reklámnak az alkotóival ülök szmben, pár percig tátott szájjal bámultam őket… áááá, itt minden lehetséges.) A reklám tökéletesen összegzi a szurkolók fanatizmusát, viszont amíg az ember nem látja saját szemével, nehéz elhinni, hogy ez tényleg igaz. Nem mindenki corinthiano, de ők a legelszántabbak, leghangosabbak és a legvadabbak. A csapat a mindennapi társalgás fontos eleme. Az angol az időjárásról beszél, a sao paulo-i a Corinthians-ról. ( Pro vagy kontra, de állandó beszédtéma, kikerülhetetlen.)

Engem mindig magával ragad ez az eufória, akkor is, ha nem tekintem magam corinhiana-nak. Mindig hozzámszegezik a kérdést: Vocé é corinthiana, né? ( Ugye a Corinthians-ért szurkolsz?) A hülye lázadót hozzák ki belőlem, mert mindenki az, akkora szurkolótáboruk van, minek én oda. Ilyenkor hivatkozhatok arra, hogy külföldi vagyok, nem tudom. Kilóra megveszem mindegyiket, amikor azt mondom, hogy nem, bár a világ legfantasztikusabb élménye ez az eufória. Így is gondolom. (Mi lesz itt a foci vb-n, amikor mindenki szíve AZ egyért dobog. Akkor brasileira leszek, kétség kívül.)

Azt hiszem vége a játéknak…. vagy rugtak megint egy gólt…te jóóóóóég. Micsoda hangzavaaaar!!!! Petárdák megállás nélkül, dudálás, üvölt a város reggel tízkor.

A Bajnokok ligájáról, mindig csak annyit tudtam, hogy az európai csapatok játszanak együtt, egy nyer, kap egy trófeát, sok pénzt, órákig ugribugriznak és kész. Brazíliában tudtam meg, hogy az ottani győztes csapatra még vár egy megmérettetés: a végső. A Copa de Libertadores (ez a latin-amerikai Bajnokok ligája) győztes csapatával csapnak össze minden év decemberében Japánban. ( Valaki majd elmagyarázhatná, hogy miért pont ott?) A Corinthians, hosszú idő után, megnyerte ezt a bajnokságot. Igen, itt voltam, hallottam, éreztem… leírhatatlan! ( Azért megpróbálom leírni, mert ha csak szavakban is, szeretnék átadni egy picit abból a mámoros diadalból.) Otthon a Chealsea nyert. Ez viszont nem a Chealsea elleni játszma volt, hanem egy kairói csapat. Nem értek semmit. Akkor van afrikai bajnokok ligája is? (Fölényes körberöhögést engedélyezem.) Amikor megébredtem, azt hittem ellenük játszanak és büszkeséggel töltötte el a hitetlen kutya lelkem, hogy rugtak ellenük egy gólt. Ez a kairói csapat nem tűnt Afrika legjobbikának, így nem is volt akkora kihívás játszani ellenük. (Sürgősen abba lehet hagyni a pukkasztgatást!) Azalatt a 10 perc alatt, amíg néztem a meccset, négyszer állították le a játékot, mert a 2 fokos hidegben szegény arabok hullottak, mint a legyek.

A híres Chealsea-Corinthians összecsapás jövő vasárnap lesz. Sajnálatos vagy nem, elmulasztom a kellemes, vasárnapi ébresztőt. Hullámok hátán, hasamat süttetve várom majd a világvégét Nordészcsin…

 (Utólagos javítás: a próximo domingo-nak mindig bedőlök. Az valójában a hét vasárnapját jelenti. Régiesen vasárnapi kezdéssel datálták a hetet. Itt voltunk, hallottuk, nyertek a Chelsea ellen. Világbajnok a Chorintians.)

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Table Normal”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}

Isten bocsássa bűnöm, de ezen muszáj  egy jót nevetni. Emlékszem, az első munkahelyemen lázasan agyaltunk egy filmkampányon, szponzorokon, amikor az egyik munkatársam ezt mondta: – Ennek a két cégnek a profilja úgy megy egymáshoz, mint a rízs meg a bab. Elkerekedett a szemem és kitört belőlem a röhögés. Hogy ezt a rohadt rízst meg babot ilyen szövegkörnyezetben is használják. Tudom, bunkóság ezen nevetni, úgyanúgy én is megsértődtem volna, ha kiröhögnek, mert azt mondom, hogy borsó meg a héja. A brazil kultúra alapját képezik, semmi vicces nincs ezen és egyébként is, hogy jön a hülye külföldi, hogy kritizálja az embert.  Bár én angolul is nagyon furcsának tartom: borsó meg a sárgarépa. A borsó meg a héja a legszebb és kész.

Elfogultságomnak nagyon egyszerű oka van: Forest Gump óta szerintem ez a legbájosabb módja, hogy azt mondjuk két elem kiegészíti egymást, összetartoznak.  ’ Jenny meg én úgy voltunk egymással, mint borsó meg a héja.’ Hát van ennél gyönyörűbb a világon? Rízs meg a bab… ( Nem a legköltőibb.) Pedig logikus. Ez a két élelmiszer (együtt) olyan alapkövét alkotja a helyiek étkezésének, mint otthon a kenyér. Rízs és bab mindig, minden háztartásban megtalálható. Bármennyire ne tudná etetni a nyolc gyerekes anya a gyerekeit, rízs és bab van. Bármilyen étterembe megy az ember, bármilyen fogást kér, köretként mindig megtalálható. Néha kérni kell, hogy NE adjanak. Kilós étteremben, ahol annyiféle zöldség és köret között választhat az ember, a tányérok nagyrészt rízzsel és babbal vannak megrakva. Volt aki mesélte, hogy külföldön a kínják kínját élte át, mert nem ehetett egy hétig rízst és babot – érdekelte is őt a francia konyha. ( Dereng pár paprikás-kolbászos anekdota?) A buszon mindig olyan érdekes ízelítőt kapni a munkás osztály életéből. ’ Sushi? Hát hülgye vagy te?  Rízs meg bab legyen, én csak azt szeretem!’ Saját szemünkkel kell látnunk, hogy elhiggyük: itt tényleg nem tudnak élni enélkül. Nekem a fülemen jön ki, rá se birok nézni, pedig alig eszem belőle. Ennek ellenére elmondhatom, hogy ezalatt az egy éve alatt megettem az életreszóló rízs és bab porcióm. ( Elkerülhetetlen, legalább heti kétszer kiköt az ember tányérján.)  A mi hűtőnkben is, ha nincs más a dzsungelnyi zöldség és gyümölcs mellett, a rízs meg a bab rendületlenül ott figyel.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a brazil szinkronban tényleg ezt mondja Forest Gump: ’Jenny meg én úgy voltunk egymással, mint rízs meg a bab.’ (?!) Ráadásul ez országspecifikus kifejezés, csak itt használják így.

Eeejha! Máris lett belőle… brazil-nemzeti-hiphop Forest.