Kalandiparos São Paulo-ban

Kedves kockabolygó, brazíliakedvelő, követő barátaim! Elnézést, hogy így eltűntem, nem hanyagolom a kedves olvasót, csak épp azt sem tudom, melyiket csináljam, és tisztességes blogápolásra sajnos alig jut időm. Licsi-locsi dolgokkal pedig nem akartam senkit fárasztani – fárasztok mostantól. Gyúrjuk a pirinka videónkat, amit multikulti stílusban gyönyörűen összeraktunk (majd megmutatom, világgá kűrtölöm), kurzusok és egy piciket (Őrült!) karnevál, ráadásul mindeféle őrült tervvel rohangálok fel-alá naphosszat – amiben talán még segítséget is kérek majd a becses követőtől. Addig, hogy lássátok, aggódom, figyelek, gondoskodom – íme pár limonádé vígasság. Még jó idő van, örülünk, karnevál másnapjától még a csapból is a foci VB folyik – kősszjólvagyunk. Béjzsuz

Egy igazán meleg fogadtatás São Paulo-ba visszatérve: a reptéri futószalagon magányosan kerengő női bugyika sok huncut mosolyt csalt az arcunkra…
Ennél jobb évkezdést nem is kívánhatnánk kockabolygó ege alatt. Feliz 2014 São Paulo!

Híven alkalmazkodva a helyi ‘szabályokhoz’, ahogy itt mondják karneválig úgy sem történik semmi, mindenki nyaral, jön a karnevál időszak és Brazília nyáron leírhatatlanul gyönyörű. Erre a két hónapra felfüggesztjük a kemény paulistano életstílus promótálását – vessük magunkat a trópusi világba.
Hurrá, utaztunk és jóóó sok képet készítettem.
Küldöm a napsütést, meleget és jókedvet. béjzsusz

El kell jönnöm Brazíliába, hogy elkészítsem minden idők legegzotikusabb (ahogy itt minden mifélénk dologra mondják) Gundel-palacsintáját. Miért lett az olyan egzotikus? Óóó, nem nem raktam bele semmilyen trópusi gyümölcsöt. Költői egyszerűséggel (rum híján) meglocsoltam a diós tölteléket apucikám féle jó kis, szilva házipálinkájával. (Fordult mindenkinek a szemgolyója párat.) A túrós (rikottás) pali is megemlést érdemel, de az bajuszpödrésnyi itóka…hmmm…
Megvettem mindenkit… GRAMMRA!!!

A fantasztikus ubatubai álomhoz azért hozzátartozik a valóság, hogy az esőerdő közepén van. Télen teljesen megfeledkeztünk a természet erejéről, a tavasz viszont emlékeztet a hatalmára: a pirinka bogár csípése a parton, aminek a nyomán négy pokolian viszkető, hatalmas, begyulladt kelés van – azt mondták ne aggódjak, egy hét alatt elmúlik. (Bűnök leróvása még a földi lét során?!) A szomszéd talált a kertjében valami mérges kígyót, böhöm nagy gyíkok mászkálnak az utcán (nem, ezúttal nem a szomszéd műanyag krokodiljáról van szó.) Giga mutáns hangyák, békák, csótányok és még ki tudja hány millióféle teremtménye az Úrnak. Újjongtam a természet csodáján, most laposkúszásban véresre kaparom a lábam. Majd vigyázni kell a dengue léggyel meg a medúzákkal is – meg még ki tudja mivel. Az 5 cm-es naptej rétegre mehet még egy ugyanannyi szunyogriasztó is. Ideje átállni a turista módról a helyire és Indiana Jones-tól tanulni.

Ubatuba egy igazi trópusi paradicsom olyan buja, káprázatos természeti gazdagsággal, amit tényleg csak a Verne regényekből tudunk elképzelni. A kis, eldugott utcácskánk a Mata (őserdő) közepén is tele van nagyon szimpatikus emberekkel. Mégis van egy nagyon furcsa szokás itt, ami, hát fene a gőgös vérem, nem tudok megszokni – pedig teljesen logikus: mivel a kapuk nagyrészén nincs csengő, amikor látogató van és nem tudja a ház urának a nevét, tapsol. Először puffogtam magamban, hogy ki a fene tapsolgat itt és miért nem hagyja már abba. Hozzánk jöttek!
Bármikor meghallom – magyarázatot nem tudok adni rá, de mindig az jut eszembe, amikor gyerekkoromban, Székelyföldön tereltük ki a kecskéket a csűrből – szerintem azoknak tapsoltunk így, ők meg nagy bambán előbandukoltak. Igaz lenne vagy nem, bármikor meghallom, mindig ez jut eszembe. Én meg nem akarok az a bamba kecske lenni, pedig hát csak előbandukolok én is…

Ma találkoztam egy brazillal, aki semmit nem tud Magyarországról, de ismeri a Pancsoló kislányt a Beatrice-től

Szóval öt reptér végigrohanása, check-in/out rémálom, ˜ezt az árut nem engedhetjük át˜, ˜ezt nem tudjuk becsomagolni˜, `nincs a neve a são paulo-i járaton` cukisagok, 24 órás, négy járatos non-stop utazás után, én és a 90 kg-nyi áru teljes épségben (kitüntetést mind az öt repülőtér csomagszállító személyzetének), büdösen-nyúzottan, beduzzadt varratokkal, de annál boldogabban megérkeztünk. És igen, amikor megláttam a repülőről az első pálmafát, mitevő legyek, könnyes lett a szemem.

Mindenki csak a riói karneválról beszél, pedig São Paulo-ban is nagyon jó szambaiskolák vannak. Érkezésemkor volt szerencsém azonnal belepottyanni a tutiba – ott voltam a bajnokok felvoulásán, végigcsápoltam az egészet eufórikus állapotban úgy, mint egy igazi, hülye turista. (Milyen jó is az.) Kedvcsinálóként szemezgessünk egy kicsit ebből.