Kalandiparos São Paulo-ban

Isten bocsássa bűnöm, de ezen muszáj  egy jót nevetni. Emlékszem, az első munkahelyemen lázasan agyaltunk egy filmkampányon, szponzorokon, amikor az egyik munkatársam ezt mondta: – Ennek a két cégnek a profilja úgy megy egymáshoz, mint a rízs meg a bab. Elkerekedett a szemem és kitört belőlem a röhögés. Hogy ezt a rohadt rízst meg babot ilyen szövegkörnyezetben is használják. Tudom, bunkóság ezen nevetni, úgyanúgy én is megsértődtem volna, ha kiröhögnek, mert azt mondom, hogy borsó meg a héja. A brazil kultúra alapját képezik, semmi vicces nincs ezen és egyébként is, hogy jön a hülye külföldi, hogy kritizálja az embert.  Bár én angolul is nagyon furcsának tartom: borsó meg a sárgarépa. A borsó meg a héja a legszebb és kész.

Elfogultságomnak nagyon egyszerű oka van: Forest Gump óta szerintem ez a legbájosabb módja, hogy azt mondjuk két elem kiegészíti egymást, összetartoznak.  ’ Jenny meg én úgy voltunk egymással, mint borsó meg a héja.’ Hát van ennél gyönyörűbb a világon? Rízs meg a bab… ( Nem a legköltőibb.) Pedig logikus. Ez a két élelmiszer (együtt) olyan alapkövét alkotja a helyiek étkezésének, mint otthon a kenyér. Rízs és bab mindig, minden háztartásban megtalálható. Bármennyire ne tudná etetni a nyolc gyerekes anya a gyerekeit, rízs és bab van. Bármilyen étterembe megy az ember, bármilyen fogást kér, köretként mindig megtalálható. Néha kérni kell, hogy NE adjanak. Kilós étteremben, ahol annyiféle zöldség és köret között választhat az ember, a tányérok nagyrészt rízzsel és babbal vannak megrakva. Volt aki mesélte, hogy külföldön a kínják kínját élte át, mert nem ehetett egy hétig rízst és babot – érdekelte is őt a francia konyha. ( Dereng pár paprikás-kolbászos anekdota?) A buszon mindig olyan érdekes ízelítőt kapni a munkás osztály életéből. ’ Sushi? Hát hülgye vagy te?  Rízs meg bab legyen, én csak azt szeretem!’ Saját szemünkkel kell látnunk, hogy elhiggyük: itt tényleg nem tudnak élni enélkül. Nekem a fülemen jön ki, rá se birok nézni, pedig alig eszem belőle. Ennek ellenére elmondhatom, hogy ezalatt az egy éve alatt megettem az életreszóló rízs és bab porcióm. ( Elkerülhetetlen, legalább heti kétszer kiköt az ember tányérján.)  A mi hűtőnkben is, ha nincs más a dzsungelnyi zöldség és gyümölcs mellett, a rízs meg a bab rendületlenül ott figyel.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a brazil szinkronban tényleg ezt mondja Forest Gump: ’Jenny meg én úgy voltunk egymással, mint rízs meg a bab.’ (?!) Ráadásul ez országspecifikus kifejezés, csak itt használják így.

Eeejha! Máris lett belőle… brazil-nemzeti-hiphop Forest.

Húsvét, Nagypéntek van. Csendes a város. Értem a csenden azt, hogy nem zsong alattunk az utca mulatozók áradatától és utcai árusoktól. Az a kevés autó, ami az utakon van lágyan ringatózva suhan fel-alá. Kiürült Sao Paulo. Mindenki a családdal tölti az ünnepet, nyaral, pihen, utazik. Alig vannak autók az utcákon. Minden mulató, lebuj be van zárva. Visszafojtott, már-már kellemes alapmoraj lebeg a város felett. Álmos, kimerült, nyugodt nap a mai. Álomosak és kimerültek vagyunk mi is. Meg picit másnaposak is 😉

Úgy tűnik, itt a húsvét hagyománya elenyészőbb. Összehozza a családot, ami fontos, bár a hatalmas távolságok miatt sokszor nehézkes. Már egy hete minden médiában azt találgatják, hogy hány százezer ember lesz a reptereken, buszállomásokon, utakon. Hányan hagyják el a várost – de leginkább azt latolgatják, hogy milyen felfoghatatlan méretű dugók és káosz lesz, amikor mindenki egyszerre, vasárnap este jön vissza a városba. Milliónyi emberáradat özönlik vissza kipihenten, meghízva és legalább 5 kiló csokival. Tegnap hazafelé jövet a metrón, minden második ember táskájában, kezében ott volt a gigaméretű, fényes csomagolású húsvéti csoki. Pont olyanok, mint a fenti képen.

Mit takar a fényes papír? Most hétvégén talán kiderül. A lényeg, hogy nagy és fényes. Ez itt fontos. Ahogy látom, a helyiek a húsvéti csokit kilóban mérik. Fél vagy egy kilós csokitojás az átlag méret. Nyuszika nem jellemző, inkább csak csokitojás. Jóóó nagy ráadásul. Édességhegyek mindenhol. Az a benyomásom, hogy itt a húsvét valójában csak erről szól. Azon gondolkodtam, ha minden 5. sao paulo-i vesz egy ilyen átlag 500 grammos csokitojást, akkor is 2 millió kg csokiról van szó! 2 millió kg! Ehhez csatolnom kellene egy képet, a sok túlsúlyos emberről. Nem nehéz kitalálni az okát: a mennyiség itt is mint otthon, meghatározó. Sokat, sokszor enni, emellett pedig állandóan nassolnak. Milllió fajta keksz, csoki, apró-cseprő, miniméretű, sűrített tejből készített azt sem tudom mi. Számtalan mini édességbolt mindenhol. Édes, sós, mindegy, csak ehető, nassolható legyen. Kicsi sajt, kicsi csoki, kicsi keksz. Amíg úton van az ember például. Utána jön az ebéd és a vacsora. Erről majd egy másik alkalommal.

Amíg itt írogattam, a mellettünk levő templomból olyan hangerővel hangzott fel a nagypénteki mise, mintha hangszóróból szólna. Visszhangzott, betöltötte az egész teret, ugyanakkor egész abszurdan hatott a gregorián stílusú recitálás Sao Paulo kellős közepén. Abban a negyedben, ahol a híres bohémélet folyik, színházak és a város leghíresebb kuplerájai vannak. A pap siráma olyan légkört teremtett, ami teljesen összeférhetetlen a tér éjszakai életével. Leginkább az arab országok, hangszórókon szóló imáira emlékeztetett. Ez viszont katolikus mise, Sao Pauloban. Micsoda cirkuszi összevisszaság. Igazán hozzászokhattam volna. Mindig van valami új a nap alatt. Meg kell vallanom, sokmindent kritikusan fogadtam az elején, ostobaságnak tartottam. Idővel rá kellett jönnöm, hogy szépen befoghatom az európai, főleg magyar, okos-fontos, tradiciókban és tökéletesség hajkurászásában megkeseredett pofikám, és nekiállhatok elfogadni azt, hogy itt ez van. Kaotikus, minden mindennek a keveréke. Egyszerűen más. Manapság szórakoztatónak tartom és jót kuncogok velük. Bár úgy vélem, megvan bennem a tolerancia, nyitottság és tisztelet más kultúrák iránt, mégis szembesülnöm kell, hogy van azon még mit csiszolni.

 Húsvéti csokira visszatérve, míg mindenki ölében ott csillogott a fényes csomagolás, nekem egy ananász volt a kezemben. Az én húsvéti tojásom. Formára és súlyra hasonló. Erre a helyiek csak annyit mondanának: vékonybelű gringa.