Ma van a szamba nemzeti ünnepe!
Személy szerint csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, mindig libabőrös leszek, amikor meghallom azt a bizonyos bevezető dobszót. Csak arra tudok gondolni a nagy eufória közepette, hogyan lehet élni enélkül!
(Igen, a mai napig nem sikerült megtanulni SEMENNYIRE sem rázni a hátsóm.)
Hát akkor egy grándzsi párábéjnz!
Bár vége van a karneváli szezonnak, lejárt lemez (a helyiek el is felejtették, hogy egy hete még vadul másnaposok voltak a sok sörtől és seggrázástól), mégis meg kell mutatnom nektek ezt a videót. Bocsássátok meg e bárgyuságom, úgy érzem ez kihagyhatatlan. (Ó, és ráadásul tavaly történt felvonulásra merészkedem hivatkozni… én balga.)
Biztos vagyok benne, hogy megbocsát nekem mindenki, amint megnézi a kis bejátszást. Én a saját szememmel láttam, bár egész nehéz elhinni. Le nem tudtam venni róla a szemem. A hölgy azon a bizonyos, sao paulo-i szamba iskola tagjaként vonult fel, akik a magyar történelem jegyében állították össze a programjukat. Riszálta Mátyás és a honfoglalók is, volt palotás és tündérek, szentkorona, címeres jelmezek, széles vigyorú vitézek és mindeközben olyan istennők, amit örömmel láttak volna ősatyáink is. Én végigsikorásztam az egészet borzasztó minőségű videókat készítve, életreszóló élménnyel gazdagodva. Ez a riszáló, meztelen deusa pedig azért annyira különleges, mert számomra ő testesíti meg az igazi, szilikonmentes, brazil istennőt. ( Megjegyzem, ritka ma már a szambakirálynők körében.)
Egy hatalmas parabens (gratuláció) és na… úgye, hogy megérte végignézni? (Igen, a hölgy meztelen.)
El ne felejtsük a legfontosabbat, hallgatni a képek mellé a tánciskola hivatalos, az Igazság királyságának címzett indulóját. Nem mellékes tény, hogy a ‘Reino dos Justos’ teljesen véletlenül megtévesztésig összecseng Brazília legnagyobb médiagurujának, a magyar származású Roberto Justusnak a nevével. Senhor Justus természetesen! maga volt az igazságos király. Volt elég fanyalgás, meg kritizálás, de azt mondják olyan összeggel járult hozzá a magyar világ replikációjának felépítéséhez, amit még a brazil szambavilág nem látott.Na! Justus vagy nem, pazar pompában emlékeztek meg a ‘távoli földek’ királyáról.
Az igazságos király világa – a tengerentúli táncos nép interpretációjában, São Paulo városában, az Úr 2012. évében.
Ezévi irományom legnagyobb atrakciójaként a tavalyi karneválról fogok beszélni. Hetedhét országra szóló mulatságot rendezett a szambázó népsereg, nemis akármelyik ország, hanem egyenesen Magyarország tiszeletére 🙂
Rögtön a vila madalena-i bál után, beugrottunk egy taxiba, legurultunk a hegyről, neki az Augusta-nak. Szerencsénkre késéssel indult, így azt is elcsíptük. Itt a fényképezőgépem feladta a szolgálatot és minket sem kellett már vígasztalni. Kárpótlásképp íme a a legfontosabb sao paulo-i lap összefoglalója karneváli vasárnapról, Auguszta és Vila Madalena, színes kavalkád és jókedv. (Sőt még mi is ott vagyunk.)
És start!!! Parádé egy másik szemszögből 🙂
Utcabál Vila Madalena-ban, ahogy azt elképzeljük 🙂
Az ötnapi karneváli őrületet belesűrítettük 2 napba. (jaj lehet, hogy mégiscsak öregszem… végeeeem van.)
Pár perccel a menet indulása előtt, dobok és dobosok, na meg a nagyközönség bemelegítése 🙂 Utcabál Vila Madalena-ban.
A Vai-Vai são paulo-i szamba iskola 2012-es, hivatalos himnusza. Az iskola bekerült a fináléba, erre a zenére pedig nagyon jól lehet rázni.
Szóval az úgy történt, hogy születésnapi bulira voltunk hivatalosak. Fontos tudni, hogy az átlag korhatár 40 felett volt, mi voltunk a legfiatalabbak. Rámjött a para, hogy nem vagyok ezek közé az emberek közé való, egyébként is mindenki szuperfontos meg miegymás. Arra számítottam, hogy kis asztalkák mellett üldögélünk egy folytogatóan puccos környezetben, kedvesen elbeszélgetünk egy pohár borocska mellett, felszolgálók járnak körbe ezüst tálcáikkal, bájosan mosolygok, mert valójában rám sem hederítenek és pronto. L sem nagyon tudta, hogy mire számítsunk, csak annyit tudtunk, hogy az ünnepelt valami híres séf, a férje pedig szintén neves fotós-kurátor. Szimpatikus emberek, gyönyörű házban élnek és…ennyi. Ehhez képest életem legviccesebb bulijában voltam, ahol kis harmincasként szendén andalogtam a vadul ropó örökifjúk tömegében, mindenki figyelmes és elképesztően szórakoztató volt. Persze megint levettek a lábamról: sziporkáztak, érdekességeket vonultattak fel a magyar ismerettségükről, ilyen magyar származású ismerős, olyan magyar származású újságíró, ‘következő állomás Budapest lesz’. Érdeklődtek, meséltek, ötleteltünk, tanácsokat adtak, közben kihámoztam, hogy ki, milyen fontos, érdekes és máris otthon éreztem magam. Aztán valahonnak előkerültek a jelmezek – és ekkor szabadult el az eufórikus hangulat, amiből szabadkozva, pironkodva menekültünk el hajnali négykor. Mert ugye, mit mondhattunk volna: Nem bírjuk tovább? Az egész banda ott volt még, könyörtelenül tolták – 40 és 80 között.
Szolgáljon ez intésként nekünk, akik hátrahagytuk a zavaros huszas éveinket, nyafogunk és néha nevetségesek is vagyunk nagy beletörődöttségünkben, hogy bizony van élet 30 után. Sőt úgy tűnik, 40 után kezdődik csak igazán 😉 Egész hétvégén ezeken a képeken nevettünk. Mert mit akarunk? Fiatalok vagyunk, előttünk az élet és 60 után is ugyanolyan lükék és huncutok lehetünk, mint fiatalon. Legfeljebb kicsit óvatosabban pogózunk 😉
(Jaj remélem nem teszek rosszat azzal, hogy felrakom ezeket a képeket. Igyekeztem a legkonszolidáltabbakat kiválasztani 🙂 )
