Kalandiparos São Paulo-ban

(A repülőről leestemben ezt láttam először, hogy menthetetlenül megbabonázva a véget nem érő ünnepi kivilágításban itt akarjak maradni… jó sokáig 🙂 )

Edificio Italia, São Paulo legmagasabb épületének a tetején van egy bár, aki erre jár, semmiképp se hagyja ki.)

Ubatuba gyarmatkorabeli pirinka temploma, melyről most nem fogok történelmi lajstromot kántálni, inkább meghívok mindenkit egy kis sétára. Bemegyünk, kijövünk, megmustráljuk.

Szeretettel.

Mert Ubatuba-ból soha nem elég.

Mint ahogy a ”Nékem csak Budapest kell’ című dalban:

‘Imádom forró szerelemmel.’

(Budapestet is, még szerencse, hogy földrajzilag több szeretőnk is lehet.)

Az hittem káprázik a szemem, amikor megláttam a kis étterem falán a képet a város legimpozánsabb, gyarmatkorabeli stílusú épületéről, amit épp hogy felfedeztünk. São Paulo állam legszebb tengerparti városának, Ubatuba kulturális örökségeként számon tartott épületét csak így említik mindenhol: Hotel e Restaurante Budapest.

Portugál dámákat, dúsgazdag gyarmatosítókat képzeltem el az impozáns épületbe. A sors fintora, hogy a fenmaradt adatok alapján említhetnék a házat eredeti tulajdonosa után, mégis a Budapest ‘fogadó’ név maradt a köztudatban, amiről semmilyen információt nem találni.

Az épületet 1846-ban építette egy dúsgazdag portugál kereskedő, aki kávéval, gyapottal, dohánnyal, cukornáddal és szeszesitallal kereskedett. Az épület újdonsága volt, hogy az alsó szintet raktárként használta, itt folyt az árukkal való kereskedés, a felső szinten pedig népes családjával élt.

Egyetlen adatot sikerült találni a titokzatos névről, miszerint 1926-ban lett az épületből a fogadó. Illetve ez az egyetlen kép. Tiszavirágéletű, 2 éves pályafutása után pedig semmilyen további információ nem maradt fenn. Tulajdonosa ‘bizonyára’ magyar lehetett. De ki? Hogyan?  Miért itt? (Látom, következő ubatubai hétvégével sherlock-i küldetésem lesz.)

Az épület ma kulturális központként, kiállítóteremként funkcionál.

(A képre vagy a kép két oldalán levő nyilacskákra kattintva további képek találhatóak.)

Aki arra adja a fejét, hogy Brazíliáról írjon, a kedves olvasó pedig arra, hogy erről olvasson, legfontosabb lépésként tisztában kell lenni a nagyságrendekkel, a feldolgozandó és megemésztendő információ mennyiségével. Nehéz itt bármiről is pár szóban beszélni.

Hogyan lehetne felvezetni a brazil kulturális életet: Az őshonos kultúrát és amit az európaiak hoztak? A kortárs művészet térhódítását? A brazilok kulturális igényét összehasonlítva a rendelkezésre álló terek arányával? A városok dominanciáját? Stb, stb,stb. Hónapokat lehetne beszélni erről, vaskos könyvek, megszámlálhatatlan kiállítások, hosszú sorok, növekvő kulturális étvágy, robbanásszerűen fejlődő műkereskedelem, kifogyhatatlan kreativitás mind-mind őrzi ennek a robosztus országnak a kulturális örökségét, fékezhetetlen pezsgését.

Lassan, igyekszem.

Brazíliában a bankok diktálnak minden téren, így kulturális téren is. A legnagyobb bankok széleskörű mecénásprogrammal támogatják a művészeteket, az ember csak bólogat szájtátva, hogy itt ilyen is van. (Természetesen mindezt annak tükrében, hogy milyen magas az országban a nincstelenek aránya még mindig.) Kulturális köpontokat hoztak létre, mozit, kiállító tereket, számtalan pályázatot, megjelenési lehetőséget teremtettek és rövid időn belül a brazil kultúra legmeghatározóbb pontjaivá váltak.

Lássuk a CCBB impozáns épületét, ami Sao Paulo belvárosában található és az állami bank első székhelyeként szolgált 1927-től.  Az új évezredben, 2001-ben pedig megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, mint az egyik legmeghatározóbb kulturális központ az országban. A CCBB-nek Rióban, Brasiliában és Belo Horizonte-ban is van egy-egy egysége, ahol legtöbbször ingyen vagy jelképes összegért láthatunk világhírű kiállításokat, film fesztiválokat, vetítéseket, kortárs installációkat. (Megérkezésem után itt láttam a világhírű, de otthon teljesen ismeretlen dokumentarista, Forgács Péter filmjeit, télen volt magyar mese hétvége és nekem is lettek volna ötelteim… ha le nem maradok a pályázati határidőről. Na majd jövőre.)

Az impozáns épület a város dekadens központjában található, ami sokak szerint NY-hoz hasonlóan pár évtized alatt a város puccos, méregdrága központjává válhat. ( Álmodozni lehet, nem?) A tőzsde, a brazil gazdasági monstrum szíve itt található pár sarokra, túlélte a központ elnéptelenedését.

Kívánok kellemes andalgást a CCBB-ben!

Az igazságos király világa – a tengerentúli táncos nép interpretációjában, São Paulo városában, az Úr 2012. évében.

Ezévi irományom legnagyobb atrakciójaként a tavalyi karneválról fogok beszélni. Hetedhét országra szóló mulatságot rendezett a szambázó népsereg, nemis akármelyik ország, hanem egyenesen Magyarország tiszeletére 🙂

Rögtön a vila madalena-i bál után, beugrottunk egy taxiba, legurultunk a hegyről, neki az Augusta-nak. Szerencsénkre késéssel indult, így azt is elcsíptük. Itt a fényképezőgépem feladta a szolgálatot és minket sem kellett már vígasztalni. Kárpótlásképp íme a a legfontosabb sao paulo-i lap összefoglalója karneváli vasárnapról, Auguszta és Vila Madalena, színes kavalkád és jókedv. (Sőt még mi is ott vagyunk.)

http://www1.folha.uol.com.br/cotidiano/1225381-carnaval-de-rua-ressuscita-em-sp-blocos-tocam-classicos-e-nirvana.shtml

Utcabál Vila Madalena-ban, ahogy azt elképzeljük 🙂

Az ötnapi karneváli őrületet belesűrítettük 2 napba. (jaj lehet, hogy mégiscsak öregszem… végeeeem van.)