Akkor elindítom külön kis brazil mozibeszámolóm, lássuk mi a helyzet a nemzeti filmgyártás területén! Amit mondhatok: robog sebesen előre. Statisztikákkal később kápráztatlak el benneteket – van pár kecsegtető adat. Fejlődik a brazil film művészetileg, minőségileg is. Limonádé filmből van bőven, pénz a lelke a brazil filmiparnak is. A brazilok még mindig húzzák a szájukat, ha hazai filmről van szó és menthetetlenül az argentin filmművészettel hasonlítják össze magukat, ami kétségtelenül színvonalasabb. Tisztában vannak ők is a saját hibáikkal, amint mondják, főleg a forgatókönyvekkel és a fegyelmezett munkával van gond. Szépen, lassan, de haladnak előre. Amikor a sao paulo-i fesztiválon dolgoztam, csak olyan újgenerációs rendezőkkel beszéltem, akik az USA-ban tanulták ki a szakmát: L.A, Columbia University, New York Film Academy. Jön az utánpótlás. Mint mindenhol, a régi generáció kihalásával itt is sokan temetik a nemzeti filmművészetet, az újak viszont egyedi megközelítésükkel, technikai tudásukkal, nemzetközi ismeretükkel és egészséges identitástudatukkal friss színt visznek a vászonra.
Kezdjük is a jelenlegi legnagyobb szencációval, ami sorra elnyerte az összes brazil filmfesztivál fődiját, külföldön is nyert, de úgy tűnik most kezd csak beindulni a nemzetközi karrierje, a legnagyobbak repertoárján mind felbukkant.
O som ao redor, tükörfordításban a magyar megfelelője: A hang, ami körbevesz. A film rendezője Kleber Mendonca Filho, pernambucoi rendező, Recifeből. Sokat fogok még beszélni a recifei rendezőkről. Sokan vannak és nagyon jók. Ha nem a legjobbak.( Nem tagadom, kicsit elfogult vagyok.) A kritikusok és a közönség zabálja a rendező első egészestés filmjét, mindenki erről beszél és mindenki ódákat zeng róla. Méltatják a realizmusát, ahogy megragadja a középosztály életstílusát, ahogy a brazil társadalmat egy utca életén keresztül mutatja be, amiben (azt mondják elsőként) nyíltan foglalkozik a rasszizmus kérdésével és végig fenntart egy pattanásig feszülő légkört, ahol senki nem bízik senkiben.
(A film angol poszterje.)
Az én esetemben sajnos elmaradt a katarzis, amit nagyon sajnálok, mert olyan jó látni az emberek hálás lelkesedését. Örülönek, hogy végre felbukkant egy minden cirádát mellőző, őszinte alkotás. Értem a méltányolást és a szempontokat, nekem is van egy hosszú listám, hogy mi tetszett a filmben, mégis csalódottan jöttem ki a moziból. Tény, hogy nagyon be voltam én is zsongva és valami korszakalkotóra számítottam. Az emberek reakciójából látni, hogy az is. Sokmindent nem is értettem, vicceket, célzásokat, amihez ismerni kell alaposan a brazil életet. Ráadásul a ‘nordészcsi’ kiejtés, bármennyire is jól ismerem már L családján keresztül, a filmben gondot jelentett. Voltak dolgok, amit technikailag tartottam zavarónak, vagy olyan amit európai filmekben már unalomig feldolgoztak. Azt is be kell látnom, hogy friss külföldiként még tényleg nem tudom keblemre ölelni a filmet, hiszen hiányzik pár évtizetedes ismeret a brazil társadalom mechanizmusáról.
( Jelenetek a filmből.)
Emlékszem, első találkozásunkkor L anyukája mesélte, hogy L-nak van egy nagyon jó gyerekkori barátja, akivel Angliában tanultak együtt (véletlen egybeesés, mert mindketten recifiek), igen közeli barátok lettek, ma már ritkán találkoznak, de mindketten szeretettel gondolnak azokra az évekre. Kleber filmrendező, egy nagyon kedves, egyszerű ember és csinált most valami filmet, amivel Rotterdamban díjat nyert és úgy tűnik külföldön nagy az érdeklődés iránta…
Ha esetleg összefutnánk mostanában, remélem nem kérdezik meg a véleményem a filmről.
( Ikonikus jelenetkép a filmből.)
( Egy költőien megkomponált közelkép. A rendező sok close-up-ot használt és a csendet is nagyon jól alkalmazta a feszültség fokozására.)
A képek a film honlapjáról vannak:
http://www.osomaoredor.com.br/