<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>Kalandiparos São Paulo-ban</provider_name><provider_url>https://kalandiparos.cafeblog.hu</provider_url><author_name>tundebunde</author_name><author_url>https://kalandiparos.cafeblog.hu/author/tundebunde/</author_url><title>Áztatom a gondolataim</title><html>&lt;p class=&quot;MsoNormal&quot;&gt;&lt;img src=&quot;https://kalandiparos.cafeblog.hu/files/2012/12/tumblr_inline_mfawpqEiWX1rn9hsy.jpg&quot; /&gt;&lt;/p&gt;
&lt;p class=&quot;MsoNormal&quot;&gt;(Szintén egy múltbéli szösszenet&#8230;áprilisi talán.)&lt;/p&gt;
&lt;p class=&quot;MsoNormal&quot;&gt;Mostanában egyre több időt töltök a fürdőkádban. Megnyugtat, ellazít, elfeledteti mindazt a megpróbáltatást, amit nap mint nap vívok a munkahelyen. Egy kis só, forró víz, gyorsan keresek egy filmzenét, egy könyv, csobbanás a forró vízben és csak áztatom magam. Tegnap is elkapott az eső, tegnap is csuromvizesen értem haza. Kiszámíthatatatlan, sao pauloi időjárás. Mindenki figyelmeztetett, mégsem akartam elhinni. ( Józanész és képzelőerő nem jár mindig kéz a kézben. Mi a fenét is vár az ember egy trópusi országtól, ahol a világ legnagyobb vízhozamú folyója van? De mi a helyzet a képes&lt;span&gt;lapokkal? Az örökkön tűző nappal, a kék éggel és a pálmafákkal&#8230; &lt;/span&gt;Ó, a hülye külföldi, hogy mindent el lehet vele hitetni.)&lt;!-- more --&gt; Ahogy kinézek az ablakon, csak a szomorú, nedves szürkeséget látom. Mindig London jut eszembe. Nem is nehéz párhuzamot vonni a két életstílus között. Munka és elszigeteltség. A legnagyobb párhuzam mégis inkább az, ahogy a nap hiánya befolyásolja az ember hangulatát. Ahogy rányomja a bélyegét arra, ahogy az életet szemléljük. Borus, melankólikus, megfáradt. Kicsit minden kilátástalanabb és magányosabb. A Nap hiánya rányomja bélyegét az én hangulatomra is. Mintha napelemmel működnék. Lemerűlve, halványan pislogva operálok. Elhomályosult emlékeimben mereng az a tevékeny és reményteljes időszak, amikor úgy éreztem, azon nyomban meghódítom a világot és semmi sem állhat az utamba. Búskomor nosztalgia és hullafáradtság. Maradnak a lassan kavargó gondolatok, ernyedt végtagok és a remény, hogy a gőzzel szépen elillan a fejemet elnehezítő gondterheltség is. Mire úszóhártyát növesztek, sikerül megszabadulni a napi robot súlyától és készen állok arra, hogy egy lendülettel fejest ugorjak… az ágyba.&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>