Tegnap este eltévedtem (míly meglepő) a belváros olasz negyedében, a Bixiga-ban és úgy éreztem magam, mintha Buda és valamely olasz kisváros keverékében jártam volna. Széles vigyorral, boldogan tátogtam azon, hogy mennyire gyönyörű is ez a kis negyed a ‘szörnyű’ betonrengeteg szívében. Fel-alá jártam a zegzus kis utcákban, vérbeli olasz éttermek között és legszívesebben nekiálltam volna szökdécselni és énekelni, hogy mennyi felfedezetlen kincs is van ebben a városban – a betonréteg alatt. São Paulo, csiámu!!
(Néha arra gondolok, hogy kicsit talán óvatosabbnak kellene lennem. Örömmel mászkálok én az éjszaka közepén is a városban. Csak nehogy úgy járjak, mint az a férfi, aki addig játszott a grizli medvékkel, míg azok felfalták őt. Trénelnem kell magam egy kicsit, hogy féljek…)