Ubatuba egy igazi trópusi paradicsom olyan buja, káprázatos természeti gazdagsággal, amit tényleg csak a Verne regényekből tudunk elképzelni. A kis, eldugott utcácskánk a Mata (őserdő) közepén is tele van nagyon szimpatikus emberekkel. Mégis van egy nagyon furcsa szokás itt, ami, hát fene a gőgös vérem, nem tudok megszokni – pedig teljesen logikus: mivel a kapuk nagyrészén nincs csengő, amikor látogató van és nem tudja a ház urának a nevét, tapsol. Először puffogtam magamban, hogy ki a fene tapsolgat itt és miért nem hagyja már abba. Hozzánk jöttek!
Bármikor meghallom – magyarázatot nem tudok adni rá, de mindig az jut eszembe, amikor gyerekkoromban, Székelyföldön tereltük ki a kecskéket a csűrből – szerintem azoknak tapsoltunk így, ők meg nagy bambán előbandukoltak. Igaz lenne vagy nem, bármikor meghallom, mindig ez jut eszembe. Én meg nem akarok az a bamba kecske lenni, pedig hát csak előbandukolok én is…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: