Forr a brazil világ. Ezúttal ne a tüzes, buja, jókedvű, trópusi népre asszociáljunk, hanem dühös, elkeseredett fiatalokra, intellektuelekre, akik bátrak ahhoz, hogy kimerészkedjenek az utcára, vállaják a kockázatot a mindenek felett álló rendőri hatalommal szemben, amely minden (nem erőszakosnak mondott) eszközt bevet a tömeg megfélemlítésére.
Be kell vallanunk, hogy a brazil álom inkább álomkép, amit a gazdasági spekulánsok hitetnek el a világgal. Az ország tagadhatlatlanul a világ egyik leggazdagabb hatalma, az ország vagyona viszont egy kisebb réteg kezében összpontosul. Az se feledjük, hogy a braziloknak tényleg a vérükben van a szédítés. Van valami kedélyes, bensőséges, de legfőképp monumentális és elkápráztató abban, ahogy tálalják a dolgokat. Vagy a világ lenne ennyire bamba? A válasz ennél talán egyszerűbb: a politikai hatalom és a média manőverin keresztül az országról alkotott kép teljesen más, mint a valóság. Ha tudta is ezt a nép, tűrte eddig. Kívülállóként úgy tűnik, mintha most kezdenének magukhoz térni. A brazil nem egy morgolódó természet. Szereti az életet, a jókedvet, a családi és a baráti légkört. Kerüli a konfliktus-helyzetet és elnéz olyan színtű önzőséget és pofátlanságot, amit egy öregkontinensbeli soha nem tűrne el. Így azt is, ahogy a politikusok és barátaik tonnaszámra lapátolták a pénzt a zsebükbe. Azt mondják ez a közöny mind-mind a diktatúrai megfélemlítés hagyatéka.
2013 nem könyvelhető el Brazília sikerévének. A GDP növekedés a minimális értéket sem éri el, az infláció a plafont súrolja, emelték a kamatokat, lassul a fogyasztás és romlott a munkanélküliség helyzete. Ráadásul a brazi lakosság több mint 40%-a 25-45 év közötti, rengeteg egyre tanultabb, világlátott fiatal van, aki nehezen talál tisztességes munkát. (A szegényekről, azokról, akiknek esélyük sincs a felemelkedésre nem is beszélve. Ők nem merik felemelni a hangjukat.) São Paulo ráadásul egyre elviselhetetlenebbé válik örökös közlekedési káoszaival. Kinőtte magát, gyenge az infrastruktúra, felháborítóan drága és európai elmével felfoghatatlan társadalmi különbségek vannak.
Tart a zúgolódás már hónapok óta, nagyon haragszanak a foci vb-be beleőlt és valószínüleg elsikkasztott pénz miatt is. Sztrájkolnak a tanárok hetek óta, strájkoltak a közalkalmazottak„ sztrájkolt a helyi BKV is – sztrájkolt már mindenki. Az utolsó csepp a pohárban (legalábbis itt, São Paulo-ban), ami végül elindítota a lavinát, az a tömegközlekedés díjának az emelése volt. R$ 3-ról R$ 3.20-ra emelték egyik napról a másikra. ( Egy real 110 Ft.) Ez a 20 centavos annak a tükrében, hogy São Pauloban nem létezik a bérlet fogalma, nagyon sok – főleg egy minimálbérből élő embernek. Volt morgolódás, de beletörődve, sokan csak leggyintettek. ‘Úgy sem tudunk semmit tenni.’
(‘Ha nem csökkentik a díjat, São Paulo meg fog bénulni.’)
És ekkor történt meg a csoda – köszönhetően a rendőri elkapásoknak. (Kicsit úgy érzem, a törökországi események is felperzselték a kedélyeket.) A legleső megmozdulást nem vették komolyan. A második, alig egy-két száznyi emberből álló tömegre viszont már lecsapott a rohamrendőrség, egy egész hadsereg. Elfoglalták az egész Paulista sugárutat (São Paulo legfontosabb sugárútja), helikopterek zúgtak felettünk.( Épp tanfolyamra siettem, amikor a buszra várva kétségeesetten és értetlenül néztünk egymásra a többi várakozóval.) A rendőrök törtek-zúztak, mindezt annak rendje-módja szerint a sajtó szenzációéhesen, vandalizmussal vádolva a tüntetőket másnap országgá kűrtölte. A rendőri elkapások miatt már sokan morogtak (online), mégis a múlt heti, negyedik tüntetés, az a bizonyos ‘összecsapás’ emelte ezt az ügyet a nép ügyévé, ami végül az ország határain túlra is elért.
(Nem a 20 centavos-ért. A jogokért.)
Erről az összecsapásról pontos részletességgel tudok beszámolni, mert a házunk előtt történt. Akciófilmben és egy véres háború kellős közepén éreztem magam. Felvettem az ‘ostromot’ a kis gépemmel, beszámoló a következő cikkben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: