Brazíliában nagyon komolyan veszik a család intézményét. A gyerekek nagyon fontos részét alkotják a szülők szociális életének. Nincsenek elkülötnítve, nem pattintják le őket a baby sitternek, viszik magukkal mindenhová. Így is van berendezkedve az ország és talán a brazil gazdaság is. Legelső utamkor állapítottam meg, hogy itt a gyerekek mennyire fontos szerepet játszanak a mindennapi életben, mennyit babusgatják, szeretgetik, kényeztetik őket. Minden étterem fel van készülve családok fogadására, játékboltok, ruhaboltok, játszóházak és mindenféle szórakoztató egység profitál ebből a nagy-nagy figyelemből. Legelső benyomásként ezt állapítottam meg, legalábbis ez a látszat, hogy itt sokkal erősebb a családi kötelék, mint Európában. Otthon kicsit úgy érzem, hogy a különböző generációk között világnyi különbségek vannak. Számtalan kivéltelt mondhatok persze, de a nagy átlagban ezt éreztem. Angliában talán még erősebben, mint bárhol máshol. Tudom, hogy korosztály kérdése is, de itt a gyerkőc ott van mindenhol. Velük töltik az egész hétvégét a szülők, moziba viszik őket, együtt mennek étterembe, együtt utaznak, viszik magukkal mindenhová. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy örüljön a kis lurkó. Ebben valószínüleg az is közrejátszik, hogy napközben késő estig dolgoznak, így alig látják egymást, de adódó alkalommal kitesznek magukért. Nem is Brazíliáról beszélnénk, ha nem lennének végletek. Kétségtelen, hogy ebben is sokan túlzásba esnek. Szociális téma a szülők felett elhatalmosodott gyerekek problémája, akiket elárasztanak a leglehetetlenebb ajándékokkal és elkényeztetett, arrogáns diktátorokká válnak. A szülők elveszítik az irányítást felettük, ennek pedig beláthatatlan következményei vannak a családi életre és kölykök életére. Sokan, mint, ahogy az amerikai filmekben látjuk, mindenféle ajándékokkal próbálják pótolni a figyelmet és a szeretetet, amit idő hiányában nem tudnak megadni. Hm, a jólét nyavajája.
A szegény réteg története ennek tükrében annál kegyetlenebb és igazságtalanabb. Gyerekek, akiket teljesen elhanyagolnak a szülők, semmilyen nevelést nem kapnak, iskolába se mennek, éheznek és végül az utcán kötnek ki bűnözőként vagy a Jóisten tudja, mi történik velük.
Legyen gazdag vagy szegény, általánosságban mindenki próbálja boldoggá tenni a kis csemetéjét, ahogy csak tudja.
Egyszer kaptunk egy meghívót. Szülinapi buliba megyünk. Hány éves az ünnepelt? Kettő!
A kis úrfi egy csodaszép, göndörhajú kis angyalka, akit már a legelső alkalommal legszívesebben hazavittem volna magammal. Gyönyörű, okos, két lábon tipegő kíváncsiság, aki hatalmas szemeivel minden nőt meghódított.
Valamit már kapisgáltam, hogy itt komolyan veszik ezeket a szülinapokat, így viszont saját magam győződhettem meg arról, hogy mennyire. Több ezer játszóház van a városban, amit elvarázsolt kis mesebirodalommá alakítanak, hogy kielégítsék a gyereksereg és a szülők igényét. Szülinapot is általában ilyenben ünnepelnek. Ennek a kis lurkónak is kibéreltek egy jó nagy játszóházat. Ámultam és bámultam, amikor megláttam az esküvőnek megfelelő felhajtást. Új volt nekem, hogy minek egy kicsi gyereknek ekkora parádé, amikor úgysem fog emlékezni rá. Biztosan nem fog, mi viszont igen és tényleg jól éreztük magunkat. Leginkább arról szólt, hogy a régi barátok, fiatal szülők összejöttek, mindenféle gyerekkaját és édességet összezabáltunk, nágykézláb mászkáltunk a kicsi manók után és felhőtlenül játszodtunk. Fel is világosítottak, hogy ez tényleg egy barátoknak és azok gyerekeinek szóló összejövetel volt, mert sokan olyan giccsparádét csapnak, olyan magamutogatás, nagyzolás és versengés folyik, hogy olyat csak az anerikai reality show-ban látni. (Letöltöttem pár képet az Internetről, illusztrációként.)
Isten éltesse a kis úrfit, rendezzenek még sok-sok zsúrt neki, hívjanak is meg minket és lehetőleg ugyanonnan szerezzék be az édességet. Az a brigadeiro, Isten bocsássa bűnöm, Luciferrel bizniszelnék érte.
(Még nem meséltem erről a brazil édességről? Ideje visszatérni egy kis gasztro-garázdálkodáshoz.)
