Budapestre menet, Londonban töltöttem egy délutánt. Annyira is futotta, hogy bemenjek 1-2 órácskára az Oxford streetre. A reptérre visszamenet sikerült megtapasztalnom a nem túl kedves és rigorózus angol személyzet vendégszeretetét a check-in részlegen, ahol jól kiröhögtek, amikor azt mondtam, hogy Brazíliában egyáltalán nem akadtak fenn azon, hogy 2 kenőccsel, 5 ml-rel és egy szempillaspirállal több volt a kézipoggyászomban. Komoly önfegyelemről tettem tanubizonyságot, nem mondtam semmit. Pedig a képzeletbeli zipzár alatt ott dühöngött a nyelvem: ‘Mondják meg, hol robbantottak? Brazíliában vagy Angliában?!!!!’ (Azt hiszem ekkor egész jól működött a brazil káromkodókám.) Túl voltam a 26. órámon egy óra alvással, örülök, hogy nem csináltam hülyét magamból. Ezután természetesen rohannom kellett, de erre a képre muszáj volt megállnom. ‘Olyan szép!’ Feszítettem volna a mellem, ha nem lett volna olyan veszettül hideg (én a kis melegítő alsómban, pulcsikában és cipikében a 2 fokos időben), de kicsit bennem volt, hogy most úgy tapsikolnék és pózolnék. ‘Emberek, én ebben az országban lakom!’
Megjegyzem nagyon hálás vagyok, hogy British Airways-szel utazhattam, mert így 74 kg-mal (hát…többel) térhettem vissza, de a nagyon precíz brittek járata Budapestre 2 órát késett, Budapestről szintén felet. Ez a fél óra pont arra volt elég, hogy háromszor szívrohamot kapjak, végem legyen és eszeveszetten végigbicegjek terminálok között, turbános alkalmazottakkal perlekedve, utolsóként beesve a repülőbe.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: