Kalandiparos São Paulo-ban

Aki arra adja a fejét, hogy Brazíliáról írjon, a kedves olvasó pedig arra, hogy erről olvasson, legfontosabb lépésként tisztában kell lenni a nagyságrendekkel, a feldolgozandó és megemésztendő információ mennyiségével. Nehéz itt bármiről is pár szóban beszélni.

Hogyan lehetne felvezetni a brazil kulturális életet: Az őshonos kultúrát és amit az európaiak hoztak? A kortárs művészet térhódítását? A brazilok kulturális igényét összehasonlítva a rendelkezésre álló terek arányával? A városok dominanciáját? Stb, stb,stb. Hónapokat lehetne beszélni erről, vaskos könyvek, megszámlálhatatlan kiállítások, hosszú sorok, növekvő kulturális étvágy, robbanásszerűen fejlődő műkereskedelem, kifogyhatatlan kreativitás mind-mind őrzi ennek a robosztus országnak a kulturális örökségét, fékezhetetlen pezsgését.

Lassan, igyekszem.

Brazíliában a bankok diktálnak minden téren, így kulturális téren is. A legnagyobb bankok széleskörű mecénásprogrammal támogatják a művészeteket, az ember csak bólogat szájtátva, hogy itt ilyen is van. (Természetesen mindezt annak tükrében, hogy milyen magas az országban a nincstelenek aránya még mindig.) Kulturális köpontokat hoztak létre, mozit, kiállító tereket, számtalan pályázatot, megjelenési lehetőséget teremtettek és rövid időn belül a brazil kultúra legmeghatározóbb pontjaivá váltak.

Lássuk a CCBB impozáns épületét, ami Sao Paulo belvárosában található és az állami bank első székhelyeként szolgált 1927-től.  Az új évezredben, 2001-ben pedig megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, mint az egyik legmeghatározóbb kulturális központ az országban. A CCBB-nek Rióban, Brasiliában és Belo Horizonte-ban is van egy-egy egysége, ahol legtöbbször ingyen vagy jelképes összegért láthatunk világhírű kiállításokat, film fesztiválokat, vetítéseket, kortárs installációkat. (Megérkezésem után itt láttam a világhírű, de otthon teljesen ismeretlen dokumentarista, Forgács Péter filmjeit, télen volt magyar mese hétvége és nekem is lettek volna ötelteim… ha le nem maradok a pályázati határidőről. Na majd jövőre.)

Az impozáns épület a város dekadens központjában található, ami sokak szerint NY-hoz hasonlóan pár évtized alatt a város puccos, méregdrága központjává válhat. ( Álmodozni lehet, nem?) A tőzsde, a brazil gazdasági monstrum szíve itt található pár sarokra, túlélte a központ elnéptelenedését.

Kívánok kellemes andalgást a CCBB-ben!

Régi, általános iskolai tanulmányainkban találkozhattunk először ezzel a kifejezéssel: nagyhatalom. Talán a történelmi fogalmak gyűjteményében be is kellett magolni. A világháborúk, majd az USA-val kapcsolatosan bukkant fel ez a kifejezés. Fegyver nagyhatalom, média nagyhatalom.

Brazília, szerény, szakértői véleményem szerint TV nagyhatalom. (Látom, ahogy valahol egy közgazdás hatalmasat csap a homlokára.) Objektív képet a legfontosabb viszonyítási alap, az USA ismerete nélkül nem tudok alkotni, de jártában-keltében erre a következtetésre jut az ember. Miért? Mert bárhol lennénk, mindenhol ott a TV. Metró, busz, rendelő, hivatal, étterem, szórakozóhely, posta, lift vagy taxi, fűszeresnél, piperésnél és a gyógyszertárban, a leglepukkantabb söntésekben. Ott igazán. Nem kell félnünk, egy percig sem kell senvednünk tévé nélkül. Tömegközlekedéssel utazva például figyelemmel követhetjük a szappanoperák előző részeinek összefoglalóját.  Emlékszem a jegyzőnél ültem (ami itt teljesen más, afféle fénymásolóház jellegű), amikor a többi várakozó társaságában (csak férfiak) az aktuális szappanopera szereplői között kialakult szerelmi viszonyt néztük megigézve. Annyira azért legalább figyelnek, hogy a legtöbb helyen lenémítják a hangot, de ne aggódjunk, a feliratozásnak köszönhetően egy soráról sem maradunk le a szerelmes dalnak. Két betét választása közben szemmel követhetjük a brazil Palikák koncertjeit, a fűszeresnél még akár hallhatjuk is annak a bizonyos pofonnak a csattanását. Ha szakítani akarunk a pasinkkal, elég csak elmenni egy szórakozóhelyre – garantáltan beleköthetünk, mert mindenhol óriáskivetítőn vagy focit vagy koncertet vetítenek. Viszont minden képzeletet felülmúl az éttermek tévékultúrája. A bensőséges családi ebéd, ahol az egymás iránt érzett szeretetet ki sem kell fejezni, szavakba önteni, a családot összefonó legerősebb kötelék – bámuljuk együtt szótlanul a képernyőt. Közben azért ne feledjük néha összezárni az álkapcsunk, hogy meg tudjuk rágni az ételt. Többször ültem én is  étteremben bambán bámulva a tévét a szintén hipnotizált társasággal együtt. Emlékszem egy étteremben, öt-öt tévével fegyverezték fel a két szemközti falat, közöttük ülve kétségbeesetten cikázott a fejünk  mindkét irányba. Alig szóltunk egymáshoz, ha elhangzott egy- egy kurta mondat, azt is elnyújtva, szórakozottan, valamelyik képernyőre bámulva böktük oda a másiknak.

Európában nem ennyire előrehaladott a civilizáció. Ott csak az otthon melegét dúlja fel a tévé: fotelben terpeszkedve tölti el a vacsoráját a ház ura, pityereg az asszony a konyhában, hogy oda a házassága és testvérharcok dúlnak a távirányító feletti ádáz vitában. Itt teljes az összhang – egyetérésben hanyagol mindenki mindenkit. Tény, hogy a hétvégétől eltekintve az emberek nagyon kevés időt töltenek otthon, állandóan úton vannak (főleg itt Sao Paulo-ban), így max útközben, ebédnél, ügyet intézve látnak híreket, összefoglalókat. (Arra gondoltam, hogy biztosan a tévéadók is fizetnek a nyílvános helyeken, hogy az adójukat vetítsék. Vajon?)

Ismét pampogok jó európai módjára, amikor itt teljesen hozzá vannak szokva ehhez, egyáltalán nem zavarja őket. Egy zavaró tényezővel több vagy kevesebb?

Olyat viszont, ami otthon van, még nem láttam. Azt mondják Budapest belvárosában van egy sport bár, ahol a WC-ben felszerelt tv-ről is figyelemmel lehet követni a meccset. Na????

A hírek szerint lázas készülődés folyik, a brazilok pampognak, hogy az adófizetők pénzét erre költik oktatás és egészségügy helyett. A világ teljesen be van zsongva, hogy Brazília rendezi a foci vb-t – ide még nem jutott el a láz. Építenek, terveznek, reklámoznak, csábítank. Kicsit utánanézve a külföld kampánynak, azért szívdobogtató.

Íme Sao Paulo és Recife hivatalos plakátja a nevezetes eseményre.

Kezdjük a napot egy határtalanul vidám frevo dallal Gilberto Gil-től. A Frevo zenei stílus Recife (Nordeste) névjegye, több mint 100 éves múltra tekint vissza, garantáltan széttánculjuk a cipellőnkent. Fúvósok, katonai indulók capueirával való egyvelegéből született Recife egyedi karneváli zenei stílusa, ami engem a charleston-ra is emlékeztet, és menthetetlenül a st louis-i blues felvonulásokra.

Papara-pa,papa-ra,pam-pam.