Kalandiparos São Paulo-ban

Csak, hogy halljuk a hullámok morajlását és lássunk pár gömbölyded, hetedhét országon híres brazil hátsót. Prainha branca, SP.

Sao Paulo-tól 2 órányi kocsikázásra, a híres Guarujá partszakasz egyik eldugott szegletében található Prainha Branca, a mi kedvenc, ‘városi’ strandunk. Kevesen ismerik, aki tud róla, eldicsekszik vele, de azért titokban örül, hogy csak ő jár oda. Nem zsúfolt és nem rondítanak bele a természet, az őserdő képébe az ocsmány szállodák. Brazília ezen részén a szörfösöknek kedvel a tenger. Az egyszerű pórember legfeljebb gyerekként pancsikolhat a vízben, jobb esetben ökölharcot vív a dühödt hullámokkal, általában viszont csak a bugyiját ráncigálja vissza magára, miután kisodródott a partra. Továbbá a nátrium-klorid tartalékainkat is feltölthetjük – nekem minden alkalommal sikerül pár liter tengervizet lenyelnem.

Aki erre jár és kedve támad kincskeresőset játszani az esőerdőben, ez a térkép igen hasznos lehet. Nekem hihettek…

‘Chove sem parar’, azaz megállás nélkül esik.

Ahogy Jorge énekli. São Paulo himnusza január-februárra.

Voltam Rióban – 3 órát.

Recife-be utaztunk karácsonykor, de csak átszállással kaptunk jegyet. Pontosabban ez az opció fért bele a megfizethető kategóriába. ( Azt mondják karácsonyra annyira felmentek a belföldi járatok árai, hogy sokan inkább Európába vagy az USA-ban kapcsolódtak ki az ünnepek alatt, mert olcsóbban megúszták.)  Teljesen felvillanyozott a tény, hogy betehetem a lábam a brazil fény és napsütés városba, ha csak átutazóban és pár órára is. Arra viszont nem számítottam, hogy ezalatt a pár óra alatt megtapasztalom a heted hét államon híres riói káoszt.

Az ámokfutás már Sao Paulo-ban elkezdődött. A járatunk, mily meglepő, késett. A Congonhas-on, Sao Paulo belföldi repterén a járatok késése teljesen elfogadott tény. Mégis mind közül, a riói járatok azok, amik kivétel nélkül mindig csúszással indulnak vagy érkeznek annak ellenére, hogy egy röpke 40 perces útról van szó.  Ballagtunk a néppel egyik kaputól a másikig, egyik emeletről a másikra, mert hírtelen mindig máshonnan indult a repülő és egyre később.

A riói érkezéskor arra számítottam, hogy láthatom a várost fényárban úszni a Cukorsüveg heggyel és ezzel le is tudom a legfontosabbat – elmondhatom, hogy láttam Riót. Elmaradt a katarzis, mert a nemzetközi reptéren landolt a gép, így se város, se tenger, csak a sivár puszta fogadott bennünket. Már leszálláskor mutatkoztak a maszek helyzetmegoldás jelei. Több járat átszálló utasait bepaszírozták egy picike váróterembe, ahol egy szűk ajtón keresztül verekedték át magukat, hogy egy mozgólépcsőn eltűnjenek egy süllyesztőben, ami következő járatukhoz tereli őket. A kijelzőn semmilyen változást, késést nem tűntettek fel. Éjfél után indult a gépünk? Makacsul tíz órát mutatott, hogy még jobban felcsessze az ember agyát. ( Ekkor már túlléptük az illedelmes megértés határát. Egyébként is, néha úgy érzem, hogy itt az illem is csak egy letűnt korabeli hóbort.) A picike ajtó előtt olyan tumultus alakult ki, hogy szinte verekedésbe torkollott. Egy szigorú tekintetű, de gyengécske légiutaskísérő állta el az utat a felbőszült tömeg előtt.  A szélrózsa minden irányából nyomult a hullámzó emberáradat, hogy az egy méter átmérőjű ajtón beszippantsa őket a mélység. Amint említettem a kijelzők elegánsan, komótosan a hivatalos indulási időt mutatták, az utaskísérők sértődötten válaszoltak a felháborodott kérdésekre, a hangosbemondóban néha elüvöltötte magát egy nő, hogy ehhez és ehhez a járathoz most azonnal induljanak az utasok, mert a gép máris indul. Felejtsük el az elegáns reptéri légkört. Hosszú idő után, eszembe jutatta a régi szép időket, amikor a ’80-as évek Romániájában vonatállomások között kóvályogtunk, hosszú órákat várva szagos parasztbácsik és parsztnénik között, élet-halál harcot vívva, hogy felnyomulhassunk a vonatra.

Amikor két órás késéssel riadót fújtak nekünk is, hogy azonnal fel kell szállnunk a repülőre, kedves meglepetésben volt részünk: a repülőtér alkalmazottai kissé megleckéztettek minket  – az elkámpicsorodott, semmirekellő fajtáját. Szerintem a pokolba is így jut az elkárhozott lélek. A mozgólépcső, az egyedüli járható út, veszett sebességgel repítette az embereket az alsó szintre. Ráadásul kettő volt belülük, így a kettő közötti fordulón óriásira duzzadt a tömeg, mert mint a futószalagon, hátulról villámgyorsan jött az utánpótlás. Se előre, se hátra. Jajveszékelés, felháborodás, időnként valaki felsikoltott, repültek a karok, huppantak a pocakok, én meg úgy éreztem, visznek máris a vágóhídra.

Felszálláskor a szokásos, kedves, gépies hang köszöntötte az elgyötört utasokat. Egy szóval sem említettek késést vagy kértek elnézést. Szemtelen könnyedséggel, szemérnyi aggodalom nélkül indultunk neki a menetrend szerinti utunknak (a tábla szerint). Mi azért emlékszünk arra a három órára. 

Mit lehet ilyenkor mondani? Ja, Rió!

São Paulo, 2013 február.

Bár vége van a karneváli szezonnak, lejárt lemez (a helyiek el is felejtették, hogy egy hete még vadul másnaposok voltak a sok sörtől és seggrázástól), mégis meg kell mutatnom nektek ezt a videót. Bocsássátok meg e bárgyuságom, úgy érzem ez kihagyhatatlan. (Ó, és ráadásul tavaly történt felvonulásra merészkedem hivatkozni… én balga.)
Biztos vagyok benne, hogy megbocsát nekem mindenki, amint megnézi a kis bejátszást. Én a saját szememmel láttam, bár egész nehéz elhinni. Le nem tudtam venni róla a szemem. A hölgy azon a bizonyos, sao paulo-i szamba iskola tagjaként vonult fel, akik a magyar történelem jegyében állították össze a programjukat. Riszálta Mátyás és a honfoglalók is, volt palotás és tündérek, szentkorona, címeres jelmezek, széles vigyorú vitézek és mindeközben olyan istennők, amit örömmel láttak volna ősatyáink is. Én végigsikorásztam az egészet borzasztó minőségű videókat készítve, életreszóló élménnyel gazdagodva. Ez a riszáló, meztelen deusa pedig azért annyira különleges, mert számomra ő testesíti meg az igazi, szilikonmentes, brazil istennőt. ( Megjegyzem, ritka ma már a szambakirálynők körében.)

Egy hatalmas parabens (gratuláció) és na… úgye, hogy megérte végignézni? (Igen, a hölgy meztelen.)

Kockabolygót elhagyva tudathasadásban lubickolok ezüstország nosztalgikus légkörében.

Karneváli elmaradás, kimaradás oka íme. Előre bepótoltunk minden karneváli duhajkodást, a szent napokon pedig riszáló hátsók helyett ebben gyönyörködtünk.