Kalandiparos São Paulo-ban

‘Ostoba!’

Nem hinném, hogy létezik ennél kedvesebb és vídámabb módja annak, hogy leüvöltsük az ember fejét. Szép az élet és nincs jobb hely a világon, mint… Bahia.

Zseniálisan megoldották unverzálisra és körömrágósra.

(Azt mondják, a NY Times egyik kritikusa a év 10 legjobbából a 9. helyre sorolt ezt a filmet.)

A film honlapja:

http://www.osomaoredor.com.br/

Akkor elindítom külön kis brazil mozibeszámolóm, lássuk mi a helyzet a nemzeti filmgyártás területén! Amit mondhatok: robog sebesen előre. Statisztikákkal később kápráztatlak el benneteket – van pár kecsegtető adat. Fejlődik a brazil film művészetileg, minőségileg is. Limonádé filmből van bőven, pénz a lelke a brazil filmiparnak is. A brazilok még mindig húzzák a szájukat, ha hazai filmről van szó és menthetetlenül az argentin filmművészettel hasonlítják össze magukat, ami kétségtelenül színvonalasabb. Tisztában vannak ők is a saját hibáikkal, amint mondják, főleg a forgatókönyvekkel és a fegyelmezett munkával van gond. Szépen, lassan, de haladnak előre. Amikor a sao paulo-i fesztiválon dolgoztam, csak olyan újgenerációs rendezőkkel beszéltem, akik az USA-ban tanulták ki a szakmát: L.A, Columbia University, New York Film Academy. Jön az utánpótlás. Mint mindenhol, a régi generáció kihalásával itt is sokan temetik a nemzeti filmművészetet, az újak viszont egyedi megközelítésükkel, technikai tudásukkal, nemzetközi ismeretükkel és egészséges identitástudatukkal friss színt visznek a vászonra.

Kezdjük is a jelenlegi legnagyobb szencációval, ami sorra elnyerte az összes brazil filmfesztivál fődiját, külföldön is nyert, de úgy tűnik most kezd csak beindulni a nemzetközi karrierje, a legnagyobbak repertoárján mind felbukkant.

O som ao redor, tükörfordításban a magyar megfelelője: A hang, ami körbevesz. A film rendezője Kleber Mendonca Filho, pernambucoi rendező, Recifeből. Sokat fogok még beszélni a recifei rendezőkről. Sokan vannak és nagyon jók. Ha nem a legjobbak.( Nem tagadom, kicsit elfogult vagyok.) A kritikusok és a közönség zabálja a rendező első egészestés filmjét, mindenki erről beszél és mindenki ódákat zeng róla. Méltatják a realizmusát, ahogy megragadja a középosztály életstílusát, ahogy a brazil társadalmat egy utca életén keresztül mutatja be, amiben (azt mondják elsőként) nyíltan foglalkozik a rasszizmus kérdésével és végig fenntart egy pattanásig feszülő légkört, ahol senki nem bízik senkiben.

(A film angol poszterje.)

Az én esetemben sajnos elmaradt a katarzis, amit nagyon sajnálok, mert olyan jó látni az emberek hálás lelkesedését. Örülönek, hogy végre felbukkant egy minden cirádát mellőző, őszinte alkotás. Értem a méltányolást és a szempontokat, nekem is van egy hosszú listám, hogy mi tetszett a filmben, mégis csalódottan jöttem ki a moziból. Tény, hogy nagyon be voltam én is zsongva és valami korszakalkotóra számítottam. Az emberek reakciójából látni, hogy az is. Sokmindent nem is értettem, vicceket, célzásokat, amihez ismerni kell alaposan a brazil életet. Ráadásul a ‘nordészcsi’ kiejtés, bármennyire is jól ismerem már L családján keresztül, a filmben gondot jelentett. Voltak dolgok, amit technikailag tartottam zavarónak, vagy olyan amit európai filmekben már unalomig feldolgoztak. Azt is be kell látnom, hogy friss külföldiként még tényleg nem tudom keblemre ölelni a filmet, hiszen hiányzik pár évtizetedes ismeret a brazil társadalom mechanizmusáról.

( Jelenetek a filmből.)

Emlékszem, első találkozásunkkor L anyukája mesélte, hogy L-nak van egy nagyon jó gyerekkori barátja, akivel Angliában tanultak együtt (véletlen egybeesés, mert mindketten recifiek), igen közeli barátok lettek, ma már ritkán találkoznak, de mindketten szeretettel gondolnak azokra az évekre. Kleber filmrendező, egy nagyon kedves, egyszerű ember és csinált most valami filmet, amivel Rotterdamban díjat nyert és úgy tűnik külföldön nagy az érdeklődés iránta…

Ha esetleg összefutnánk mostanában, remélem nem kérdezik meg a véleményem a filmről.

( Ikonikus jelenetkép a filmből.)

( Egy költőien megkomponált közelkép. A rendező sok close-up-ot használt és a csendet is nagyon jól alkalmazta a feszültség fokozására.)

A képek a film honlapjáról vannak:

http://www.osomaoredor.com.br/

Reggel hét óra van. Valahol lennie kell, igen közel, egy helikopter leszállónak. Percek óta itt berreg egy vasmadárka. (Leginkább a kolibrivel hasonlítanám össze a helikoptert.) Valamelyik cég vezérigazgatója, tulajdonosa most érkezhetett meg munkába. Gondolhatnám, hogy a tözsdére, de az messzebb van tőlünk.

Kócosan, csipásan gubbasztva itt a gép előtt eszembe juttatja, hogy mennyire fontos valaki – és én mennyire nem. ( Fő, hogy mindig reális célokat tűzzünk ki magunk elé, nem? 🙂 )

Próbálom összeszedni magam, mert még mindig az álmom hatása alatt vagyok. Oroszok és zene, és mezitláb mászkálás Budapesten, Sófalva orosz változata, WC és első szerelem. Jó reggelt Brazília, Sao Paulo!

Ideje tanulni egy újabb ‘brazil’ szót.

Kezdetnek úgy gondoltam összegyűjtöm azokat a szavakat, amivel kimentheti magát az ember egy vérmes, brazil bandita karmai közül. Első leckében a saudades szót tanulhattuk meg, ami a hiányérzet érzelgős, brazil megnyílvánulása. Második alkalommal a sei lá kifejezését tartottam fontosnak megtanítani, ami annyit jelent: mit tudom én.  Harmadik fontos eleme kis listámnak a beijo. (Felebaráti szeretet vagy elmeháborodottság a bíróságon is mentő körülmény.)

BEIJO, azaz a béjzsu szó puszit jelent.

A brazil szókincs egyik nélkülözhetetlen eleme a puszika. Ezzel végződnek a beszélgetések, ezzel köszön el a fontoskodó a fontostól, TV-ben a cuki műsorvezetők. Sőt, a vadidegennel is, akivel egyszer beszéltünk telefonon vagy váltottunk e-mailt, béjzsuzunk. A szeretet olvasztótégelyében egyként puszikáljuk egymást. Karótnyelt magamfajtáját kicsit megpirongatta ez a közvetlenség, majd az adaptációnak áldozva boldog boldogtalannak béjzsuztam én is. Egyébként is, azokban a nagyon okos üzleti és etikai útmutatókban óvva intik az embert: ’ Csak lazán Brazíliában, itt mindenki havercsóka!’  Így én is csókoltattam a fimrendezőt, a producert sőt a cégvezetőt, puszikát küldtem a híres irodalmárnak, de még a nagykövetségnek is. ( Mit tehetek, ha itt így járja?) Egy idő után kezdett derengeni, hogy a csudi nagy lelkesedésemmel csak a helyieket szórakoztatom. Miután az ember hülyét csinált magából és erre rá is jön, hírtelen szuperkonzervatívvá válik és a puritanizmus eminens úttörője lesz. Béjzsúkból olyan formalitásba és körülményességbe váltottam, ami már engem is fárasztott.

Fontos nyelvészetileg tudni a brazilokról, hogy imádják a szóvirágokat, a kicsinyítőképzőt és a fokozást. (Lelkes diákként ezt is egyből magamévá tettem.) Minden szónak több változata van. Így a beijo esetében is van:

BEIJINHO, azaz béjzsínyu, puszika kicsinyítóképzővel.

BEIJÃO, béjzsao, ami egy jóóóó nagy puszit jelent fokozással vagy ‘nagyító képzővel’.

BEIJOCA,béjzsoka, ami…nem is tudom, a kettő keveréke.

Ez a három jut igazából eszembe, illetve van még a beijo na boca, ami csókot jelent.

Most el is köszönnék.

Beijoca

2013 első perceit egy 22 emeletes ház tetőjén töltöttem kicsit spiccesen, körbe-körbe forogva, a város elhaló tüzijátékain ámuldozva. Ebben a 22 emeletes házban lakunk mi. Egyszer már felmerészkedtünk a hátsó feljárón, de a tetőre magára már nem volt bátorságunk felmászni. Ezúttal egy (pár) pohárka pezsgő megoldotta a gondot. Megérte, csodaszép látványban volt részünk, kár, hogy nem jutott eszünkbe pár perccel korábban, mert lemaradtunk egy pazar látványról: az éjféli tűzijátékról.

Amikor ezt a kis videót készítettem, fényes nappal volt. Egyedül mentem fel és majd összecsináltam magam félelmemben. Nappal nem jó. Tisztán látjuk a mélységet, magasságot, távolságot és ez nagyon félelmetes. Tagadhatatlanul remekeltem ismét felvételkészítésben, köszönöm az elismerő szavakat.

Boldog új évet hát Sao Paulo-ból – sokadjára. Többet fel nem megyek fényes nappal, az tuti!

http://www.youtube.com/watch?v=aqqIlpgJL9w

Kicsit eufemizált, de ez mind-mind igaz!! Ebben élünk nap mint nap. Én szeretem ezt a klipet, megdobogtatja a szívem és örömmel tölt el. Az én városom 🙂

Zsong a város. Határozottan élénkebb, zajosabb, vídámabb.

Péntek van. Hallani, ahogy a lenti kocsmák, bárok előtt mulatoznak, csevegnek az emberek. Érezni a az energiát, a jókedvet, ami az emberekből árad. Az a jókedv, amit a hétvége hozott. Türelmetlen dudálások. Munkából hazasiető emberek. Mindenki siet, hogy a jól megérdemelt hétvégéjén kipihenhesse magát. Olyan hangzavar van, mintha fesztivál lenne az egész városban. Egyszerűen csak vége a hétnek. Mindenki örül, költi a pénzét, élvezi az életet. Lesz mulatás, csajozás, pasizás, etyepetye, haverok, megtelnek a puccos éttermek és műanyagszékes bárok is, élvezi a pihenés örömét mindenki a maga módján. Ott van, forr a levegőben az eufórikus hangulat. A nevetés, a jókedv, mulatság….a hétvége.

Vannak azok az alaptémák, amit egy frissen érkezett külföldinek, legyen az bármelyik országban, mindenképp meg kell emésztenie: így a közlekedés, az étkezés, a nyelv vagy akár a helyi mentalitás kérdése. Biztosan említettem már a metrót annak kapcsán, amikor meséltem arról a rekordnagyságú, 300 km-es dugóról a városban. Sztrájkolt a Metro Sao Paulo-ban, amiből olyan káosz kerekedett, amit még nem látott a világ.

Ne essünk tévedésbe, szerény metróhálózattal dicsekedhet a város méretéhez képest. Annyit tudok, hogy a 20 milliós városnak (amiről azt mondják, hogy  aglomerációjával együtt 29 milliós)  63 km-es hálózata van, 5 vonallal. (Londonnak 400 km-es hálózata van körülbelül 10 millió lakosra.) Ehhez tartozik még a helyi HÉV vagy vonathálózat, a CPTM ami kiegészíti  a központi útvonalat, egész nagy, 260 km vonathálózattal. Így egész messze is eljuthatunk, de így sem enyhít sokat a város terheltségén, amihez több másik szempont is hozzájárul.

A legtöbb vonalon embertelen tömeg van, aki teheti, igyekszik elkerülni azt a kellemetlen élményt, mintha naponta ötven idegennel hált volna. Sokan azt mondják, használnák, ha nem lenne ennyire zsúfolt. Továbbá ott van az előítélet kérdése is. A tömegközlekedés a szegényember járműve, úri brazil oda be nem teszi a lábát. Azt hiszem a legaljának a a buszközlekedést tekintik. (A buszhálózat viszont nagyon jó. Kötélidegekkel és tengernyi idővel a város bármely pontjára el lehet jutni.) Különbség van metróvonalak között is – van az úribb és a prolibb. ( Ötből nem nehéz választani.) Itt színekkel nevezik meg a vonalakat: van a piros, kék, zöld, sárga és a lila vonal. A kék vonalra mondják, hogy a legputribb – ez a legzsúfoltabb vonal is, a  legsikkesebbnek pedig a zöld vonal számít. A sárga vadiúj, nemrég adták át, áldják, imádják, azt mondják, sokat könnyített a helyzeten. ( Mi lehetett itt korábban?) Szupermodern, igazán jó érzes használni – mondjuk vasárnap, reggel 9-kor. 

(Népoktató felirat: Felszállás előtt, engedje az utasokat kiszállni.)

Emlékszem, épp csak megérkeztem és teljesen le voltam döbbenve: Itt ennyire jó a metró? És alig használják? (Ne feledjük, a nyári szünet közepén érkeztem, üres volt a város.) Tiszta, rendezett, új metrókocsik, gördülékenyen működik az egész hálózat. Kár, hogy olyan csúnyák a megállók. Csupaszon hagyták a szürke betonfalakat, a legtöbb helyen semmilyen dekoráció, de még csak homlokzat sincs. (Jó az a pórnépnek.)

Nemsokkal rá belecsöppentem a sűrűjébe: napi küzdelem a reggeli tömeggel a piros és a kék vonalon, csúcsidőben. Keserves időket éltem, pedig szavam sem lehet, mert nagyon keveset kellett utaznom, átszállással együtt hat megállót.  Ennyi embert utoljára a shanghai metrón láttam. (Bár ott profin kiépített metróhálózat van.) Számtalan megálló kordonnal van felszerelve, hogy az embereket, mint a bírkákat, a metróajtókhoz tereljék. (Vajon hány száz ember lett a sao pauloi metró mártirja, mert lelökték a peronról?) 

Reggelente civilőrök moderálják a népet, hogy a mondjuk száz férőhelyes kocsiba ne akarjanak háromszázan bepaszírozódni. Diszkréciótól és szeméremtől itt nem kell tartani. Férfiak és nők egymás hegyén-hátán, seggek, mellek, karok, lábak keresztezik egymást halomban. Akaratomon kívül olyan pozíciókba sodort a tömeg, amivel alapos anatómiai vizsgálatot végezhettem a brazil fajról. (Megbizonyosodhattam, hogy a hatalmas, brazil hátsó nem csak mítosz.) Olyat is láttam, hogy egy férfi tolt egyet a tömegen, hogy ő is felszállhasson. Én a ruháimat tömködöm így a bőröndbe. Hányszor késtem el a munkahelyről, mert nem fértem be, vagy nem akartam szardíniakrém lenni. Hányszor fogott el a tömegundor, szidtam a büdös fajtáját, akaratlanul is sznobbá váltam. Pedig én is része voltam annak a tömegnek. Egy idő után próbáltam alternatív útvonalat találni a föld felett, így sikerült megúsznom a pszichiátriai kezelést. Ma már edzettebb és szenvtelenebb vagyok, el is felejtettem azokat a borzalmas reggeleket.

Azt mondják lassan kezd felébredni a város vezetősége, nagy a nyomás a foci vb miatt, kezdik figyelembe venni a pórnép igényeit is. Egyszerre több vonalat építenek, fel van túrva az egész város, a nagy felhajtás ígéretes eredményeket sejtet. (Fő a pozitív hozzáállás.) Már csak arra kell őket rávenni, hogy az esztétikára is áldozzanak. Adjanak egy ecsetet a kezembe, megyek és festem.  Teljes igénytelenség jellemzi a megállókat. Bár… ott vannak a hírdetések és a TV-k. Még nem meséltem?! Óóóó, még nem meséltem. TV-vel van felszerelve a megálló, a metrókocsi, sőt a busz is. Ha lemaradtunk volna az esti szappanoperáról, bármikor figyelemmel követhetjük a képernyőn két mell között, az eseményeket kommentáló felirattal: ’ Maria Augusta pofon vágta Joao-t. Az megsértődött.’

Oh, a média és a szappanopera világa. Na erről  részletesen és alaposan egy következő epizódban.

A szilvesztert a hátunk mögött tudva, szépen, lassan minden tekintet a CARNAVAL felé fordul.