Össze lehet hasonlítani Sao Paulo-t és Rio de Janiero-t? Egyértelműen nem, mindkettő kiemelkedő, meghatározó a maga módján, a rivalizális, mint ősi éltető erő mégis fűti a két város szülötteit.
Kezdetnek a címhez fűznék egy kis magyarázatot. A haladó brazilológusok átugorhatják ezt a részt, a szüleimnek mindenképp kifejteném ezt a témát. A riói és a sao paulo-i emberről beszélek most egy kicsit. Cariocának, azaz kárióóókának hívják a rióiakat. Csak a Rió városban vagy az egész államban élőket, pironkodom, de nem tudom. ( Furcsamód amikor hallom ezt a szót, mindig az jut eszemben, hogy Romániában a filctollat hívtuk így.) A paulistano a sao paulo-i lakos. Rosszul tanultam meg, ezért tudok most helyes információval szolgálni. Én paulistáról tudtam, az viszont az egész Sao Paulo államban élőket illeti. Aki a városban, azaz Grande Sao Paulo-ban él, az paulistano/a, azaz páulisztááánu/á.
Rió-t nem ismerem. Szegény L, akárhányszor rákérdeznek társaságban, hogy voltam-e, mindenki nekikesik, hogy miért nem vitt még el. Ma már rutinosabb vagyok, ha szóba kerül a téma, szóhoz sem engedem jutni őket. Tény, hogy nagyon közel van a két város egymáshoz, de még nem jött el az én időm. Hamar beszippantott mindkettőnket a munka, idő és pénz is kell hozzá (főleg idő), így nyugtáztam, hogy nem kell sűrgetni a témát, előbb-utóbb úgyis eljutok oda. Ha megyek, fénnyel-pomával, nyugodt lélekkel akarom belevetni magam az Ipanema legendás világába. Sokat csorbítana az élményen, ha csak 1 napot tölthetnék mondjuk egy hétvégén anélkül, hogy láthassak bármit, felfedezhessem a nevezetességeit. Szabadsádot viszont arra nem veszünk ki, hogy Rióba utazzunk.
A várost nem, de a cariocat annál jobban ismerem. Nem könnyű velük dolgozni, bár én csak a filmiparbelieket ismerem. Több oldalról megközelítve így fest a rióiak megítélése: az őshonos carioca ász, világ közepén élő királycsókának tekinti magát. Aki nem helyi, de ott él, a világ legszebb helyének tartja a várost, de szidja a kiszámíthatatlan, megbízhatatlan fajtáját. A páulisztanu pedig (mindenki azt mondja, hogy csak irigységből) nem állhatja. Tagadhatatlan a két város közötti verseny, bár teljesen felesleges az összehasonlítgatás és így a rivalizálás is: ami ott van, itt nincs és fordítva. Ami azért bosszantja (jogosan) a helyieket, hogy a világ csak Rió-ról tud, Sao Paulo-val csak rémisztgetik az embert. Nem tudok pálcát törni a carioca felett, adódott bőven galiba velük, de dolgoztam ugyanolyan megbízhatatlan helyivel is, mint ahogy róluk állítják. Arról már tudok, hogy mennyire link a carioca a sao paulo-i szemével, az ellenkező nézőponthoz sajnos még nem volt szerencsém. Vannak általános klisék, mint Rio a tengerpart, Sao Paulo a munka. Rióban nem csinálnak semmit, Sao Pauloban megállás nélkül robotol az ember. Ez nagyjából így is van.
A filmfesztivál alatt egy nagyon jófej carioca producerrel és egy sao paulo-i ismerősömmel beszélgettünk, aki mindenféle képzőművész, urbánus, kreativ módszerrel szegény gyerekeket tanít. A film, amit a producer jött bemutatni, az egyik leghíresebb brazil képzőművész, Hélio Oticica életét dolgozta fel. Fafi azért jött, hogy a film témáját beágyazhassa a tananyagába. Ekkor hangzott el az a dialógus, ami annyira megragadta a figyelmem. Így a carioca: – Sao Paulo-ban annyira kreatívak az emberek. Annyi érdekes dolog történik itt, amiről Rióban álmodni sem merünk. Erre a válasz: – Igen, mert nekünk nincs tengerpartunk.
Pronto! Íme a kulcs, a magyarázat a sao paulo-i kimeríthetetlen kreativitására. Hát nem így van? Ki a fene robotolna éjjeleket egy olyan helyen, ahol az ablakon kinézve a lábai előtt hever a város, sétál 10 percet, vagy legyen az fél óra, egy óra, és a világ leggyönyörűbb strandján van. Haverok, sör, napbarnított, sportos testek mindenhol. Tengerparton bulizik a város, ott éli az életét. Ez a léhaság kicsit emlékeztet a budapesti életformámra. Abban a gyönyörű városban megelégedtem azzal a kicsivel, ami volt. Ami elég, hogy túléljem a mindennapokat, mulathassak, barátokkal lógjak és élvezzem az életet. Miért lennének az embernek ambíciói, ha mindene megvan, amire vágyik? Rióban tényleg minden adott, hogy az ember úgy érezze, az élet egy véget nem érő nyaralás. ( Nem skatulyázom be az ottaniakat, mert bőven van ott is kreativ zsongás, ma már egyre több, de itt nagyságrenddel erősebb.)
Lehet, hogy ezért sem erőltetem a riói látogatást? Mi van ha én is bekattanok? Összehasonlítom azt az életformát a helyivel? Ha a szomszéd fűje annyival zöldebb, hogyan éljek itt tovább nyugalomban? Most küldetésem van, alkotnom, teremtenem kell, megteremtenem a névjegyem, kitalálni, hogy mit érek, mit tudok. Semmiskedtem eleget, fegyelmezetten, szigorúan arra kell koncentrálnom, ami van és főleg, ami még nincs. ( Ez a vasakarat igazán megnyílvánulhatna tettekben is.) Emlékszem L egyik barátja, egy grafikus művész mesélte, hogy Rióban megőrül, mert egy vonalat nem tud rajzolni. Neki szürkeség, bezártság, Sao Paulo kell, hogy alkothasson.
Így eldöntheti mindenki, életének melyik szakaszában van most, bulizni vagy haladni akar. Aki jönne, ennek tükrében döntsön a kettő között. Bár akinek olajmágnás, szappanopera sztár vagy tengerparti fagyiárus ambíciói vannak, Rióban mesést karriert futhat be. Aki pedig olyan szerencsés, hogy valami szuper munkát tud Rióban megcsípni, híven a fajtámhoz, irigykedem egy kicsit én is…. és egyébként is millió érvem van arra, miért jobb az élet Sao Paulo-ban 😉
A képeket egy sao paulo-i csapat alkotta. Az ötletet a Paris vs New York illusztrációi adták annak alkalmából, hogy a két város születésnapja igen közel van egymáshoz és ahogy mondtam, a rivalizálás elengedhetetlen.A legelső képen a sao paulo-i és a riói kövezet mintája található, ami tényleg nagyon tipikus.
A többi kép megtalálható a hivatalos oldalon:
http://papodehomem.com.br/sao-paulo-vs-rio/