Kalandiparos São Paulo-ban

Egy éve

Elérkezett az idő, amikor azt mondhatom, egy éve indultam neki az ismeretlennek két bőrönddel, sok-sok reménnyel, boldogságtól és kalandvágytól csordultig telt szívvel. Legfőképp fel sem fogtam az egészet. Otthoni idő szerint MOST van a percre pontosani évforduló (14:35-kor indult a repülő) – hogy hátra hagytam az öregkontinenst. Itt holnap is ünnepelek – hogy megérkeztem 🙂

Drága Ibike kísért ki a reptérre, vele rohantunk utolsó pillanatban, mert a változatosság kedvéért késésben voltam.

Csak hálával tartozom a Jóistennek!

(Ezek után pedig már nem lehet kifogás, hogy új vagyok és a többi.)

Gyerekrajzok karácsonyra

Bár az én kis manóim nagyon hiányoztak karácsonykor, kárpótlódtam angyali kis lurkókkal itt is. Pont úgy mint otthon: két lány és egy fiú. 9, 8 és 5 évesek. Lelkesen készültek az estére. Teljesen elcsendesedett a ház, mindenki pihent egy kicsit, a gyerekek a nagy csendben pedig ezeket a csodaszép kis rajzokat készítették.

Feliz Natal!

Kellemes ünnepeket – brazil módra

Egyetlen retro képeslap, amit találtam.

Karácsonyi tájkép Brazília észak-keleti partjain

Maragogi, Alagoas.

( A karácsonyi világítással feldíszített pálmafák… vitték a pálmát 🙂 )

Szenteste

 

Épp sárkányt eregetünk a napnyugtában.

Boldog Karácsonyt Brazíliából!

Boldog karácsonyt, Feliz Natal, Merry Christmas, Joyeux Noel!!!  Kicsit megkésve, bár a plusz 2 napot már alapnak tekintem. (A kép tényleg 24-én készült.)

Sok-sok szeretettel! Egy hatalmas ölelés, egy jó beszélgetés és vihorászás azért jó lett volna veletek.És persze Arieleset játszani a habok között.

Helyszín: Maragogi, Alagoas.

millió puszi

Karácsony São Paulo-ban, 2. rész

image

Ma küldtem pár üdvözletet ismerősöknek és a képeket keresgélve, lassan el kezdett derengeni, hogy karácsony van. ( Virtuálisan meggyőződtem.) Az elmúlt napokban lefényképeztem pár helyen a karácsonyi forgatagot, amit meg is mutattam itt, de azokat a képeket mind gépiesen lőttem el anélkül, hogy felfognám a képek jelentését. A tudatomig nem jutott el, hogy mindez igaz és a karácsony ünnepéhez kapcsolódik.

Még mindig úgy érzem, hogy csak álmodom, mert csak az álmokban vannak ilyen szürreális dolgok, hogy 34 fok, ájuldozunk a melegben, süt a nap, zuhog az eső, közben mindenhol ki van világítva a város és gigaméretű játékok meg mikulások rémisztgetik az embert. Igen, én  kissé rémisztőnek találom, mert ilyen méretes játékokat csak a horrorfilmekben vagy rémálmunkban látunk. Fanyalogtam eleget ezen a giccsparádén, de rá kellett jönnöm, hogy ez, itt ilyen. Tombol a nyár, mindennek közepén pedig ünnepelni kell a karácsonyt. Mindenki tisztában van ezzel, de aki tapasztalta, ne mondja, hogy nem volt megkergülve, mert nem hiszem el. Vicces és érdekes . Ez is egy nagy karnevál. Imádják a díszleteket, kitesznek magukért és olyan gazdag és pompázatos dekorációval árasztják el a várost, amit csak egy Disney mesében látni. Így kezdeti rémüldözést félretéve én is azt mondom: Feliz Natal.

Itt is mindenki idegbeteg, évvégi vásárlásban tapossák egymást és kétségbeesetten számolják a napokat, hogy mikor lesz vége az évnek. A fogyasztói társadalom mintaképe ez az ország, így képzeljük el hatványozottan a kígyózó sorokat. Közben ámítják a pórnépet és boldogítják a gyerekeket. Erről szól mindenhol. Itt a különbség csak annyi, hogy a fa alatt bikiniben leszünk és csobbanunk is gyorsan a tengerben, mert elviselhetetlen a meleg.

Tehát, Feliz Natal, bármennyire nem vagyok képes elhinni, karácsony van.

Íme gyorsan pár kép, hogyan fest a são paulo-i karácsonyi forgatag. (A képeket a Netről vannak.)

A legelső képen, aki meg tudja magyarázni, hogy milyen szerepet tölt be a diszkógömb a karácsonyi dekoráció szerepében, esküszöm, küldök egy pár Havaianast.

Az Avenida Paulista-n vannak ezek a túlméretezett játékfigurák a körút felé épített, hatalmas kapun.image

Itt a hóemberek a fán is lógnak.

image

Boldog karácsonyt a Praça Roosevelt-ről. Ott, a távolban látni a mi erkélyünket is. (Amióta átadták az új teret, celebek lettünk.)

image

image

Ha nem tévedek ezek pálmafák. Múltkor láttam egy hatalmas pálmafát körbeaggatva tucatnyi mikulással, teljesen kivilágítva. Az ámulattól a lépcsőkön bukdácsoltam, lefényképezni már nem mertem.

image

A Parque Ibirapuera karácsonyi fényárban.

image

image

A híres Ponte Estaiada, ami a város újonnan fejlődő részén található.

image

Az egyik legnagyobb brazil bank épületétből, mértéktartást nem ismerve, olyan karácsonyi lakot rittyentettek, amit csak a mesekönyvekben látunk. Tegnap elsétáltam mellette, épp plüssmackók kórusa előtt nyomorgott a nép. (A macik játékmacik voltak, táncoltak, énekeltek és pislogtak.)

image

És végül a híres Sé katedrális, amit színtén ünnepi díszbe öltöztettek.

image

Hatodik hete

 ( Valamikor februárban írhattam ezt a pár szomorkás sort. Rá két hétre megoldódott a dilema, találtam munkát, nem is akármilyet. Most is hatodik hete van, a filmfesztiválos munka után. Hasonló cipőben járok. Elég türelmetlenül, bevallom. Lehet vizsgálni a kórtünetet 🙂 ) ‘Három napja nem eszem, se sokat se keveset.’ Ez zsong a fülemben.

Hatodik hete vagyok összezárva önmagammal, a félelmeimmel, kudarcaimmal, a vágyaimmal és a tulajdonképpeni elviselhetetlen határozatlansággal, hogy mit is szeretnék. Mit szeretnék magamtól és az élettől.

Hatodik hetem egyre határozattabban tárja fel előttem a lehetőségeimet, de leginkább a korlátaimat. Én, mint nő, más országból, más anyanyelvvel, kultúrával, tudással – vagy inkább annak hiányával, mire vihetem itt.

Hatodik hete kell megküzdenem a munkakeresés keserű és lélekörlő hatásával, amitől még randa is leszek.

A belső hangot, a belső büntető nyomást nem tudom elhalgattatni. Alig van egy kis nyugtom tőle.

Hatodik hete minden reggel kinyitom a szemem és arra ébredek, hogy ismét egy nap. Ismét egy nap, amikor muszáj valami eredményt felmutatni, amikor már nem lehet, nem szabad kudarcot vallani. Amikor nem mondhatom neki azt este  ismét, hogy sehogy nem telt a napom. Semmi nem történt. Amikor a tettvágy, az évek óta hurcolt vágyak, igények folytogató hatása mindent elnyom.

Hatodik hete kell megküzdenem saját kudarcommal – ismét.

Pedig milyen szép beteljesülése ez a mi történetünknek.

Azok a napok, amikre annyira vágytunk. Aminek hosszú-hosszú sorokat szenteltünk. Amitől féltünk, de nagyon vágytunk rá. És pont úgy is történik.


Félálomban keressük a másikat. Keressük a karját, az arcát. Keressük, hogy megérinthessük, hogy érezzük, hogy igen, a másik itt van mellettem. Keressük, hogy kifejezzük, hogy itt vagyok, szeretlek és boldog vagyok, hogy veled alhatok. A másik megnyugtató közelsége, ami mindenféle zsibbadtságot, elgémberedettséget enyhít. Csak annyit akarok, hogy érezd, hogy itt vagyok. Érezd, hogy veled vagyok. És szükségem van a közelségedre.

Az álmos reggelek, amikor felhúzza a redőnyt és betőr a reggeli fény. Követelőző, üde, friss reggeli fény. S bár még félálomban vagyok, csak egy csókot akarok neki adni, hogy tudja, én is résztvállalok a hétköznapi életből, a szürke hétköznapokból és felkelek vele. Amikor csak ülök az ágy szélén kócosan, álmosan, gyűrötten. Nézem ahogy készülődik, öltözködik. Lassan, nyugodtan, megfontoltan…álmosan. És várom a pillanatot, hogy elköszönjünk, mert tudom, hogy akkor odajön hozzám és megölel, csupaszívből, csupaerőből. Egy bíztató, óvó, támogató, szerető ölelést ad. És hozzá ugyanolyan erővel, lendülettel és szeretettel kapok egy útravaló csókot.

Útravaló, amikor ki sem mozdulok a házból?

……….

Bienáli bohóckodás

Azonnal magunkra ismertem a são paulo-i Bienal ezen képén 🙂

Saci

Sacit mindenki ismeri Brazíliában. A féllábú néger a brazil folklór egyik legfontosabb alakja, aki mágikus vörös sapkájával bármikor láthatatlanná válhat. Nagy kópénak tartják, helyenként veszélyesnek is, de mindenképp nagy tréfamesterként él a köztudatban. Pár éve megjelent Sao Paulo utcáin is, Saci Urbano néven, a város több pontján láthatunk számtalan graffitit róla.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!