Nos ismét eltűnök egy darabig, pedig annyi írni mesélnivalóm van, hogy azt sem tudom, melyiket mondjam. November 2-ig a São Paulo-i nemzetközi filmfesztiválon dolgozom, reggeltől hajnalig rohangálok eszeveszetten a városban, filmesekért a reptérre, filmesekkel vetítésekre, rendezvényekre, interjúkra. Semmit nem tudok igazából. Két napja jöttünk vissza a tengerpartról, még mindig a hallom a tenger moraját, a pálmafák susogását és elkápráztat az a végtelen kék tenger. Pedig már javában itt kellene lennem fejben is. Mint mindig… bele a mélyvízbe, útközben megtudom. Úgy tűnik, hogy nagy dolog, nagy dili, a paulista-k már teljesen be vannak zsongva. Azt mondják kb. 470 filmet fognak vetíteni. Itt mindig csak úgy dobálóznak a számokkal. Mi meg mint a kergemarhák rohanunk egyik helyről a másikra, egyeztetés, logisztika, bemutatás, fordítok mindenféle nyelvre, meg azt sem tudom még mi. Megkaptuk a fesztiválkézikönyvet, de annyi információ van benne, hogy örülök, hogy el tudtam olvasni. És annak megfelelően kell majd végezni a napi munkát hahahah 🙂 Mindjárt mennem kell – nemsokára fény derül a titokra, megtudok mindent. Szóval brazil filmforgalmazásból vissza a nemzetközi film fesztiválok porondjára. Eddig a másik oldalon álltam, lássuk most, milyen lesz szervezőként dolgozni. Ahogy érzékelem a szervezettségből – konstans káosz, csak úgy mint mindig. De már nem félek, alaposan fel vagyok vértezve eddigi tapasztalataimnak köszönhetően és örömmel vetem magam ismét a brazil filmvilág csataterére. (Luciano tervezett nekem szép névjegykártyácskát, egy régi mozijegy stílusában. Osztom boldog boldogtalannak. Mert bemutatkozásnál bizony… szentséges tündérország. Lesz itt káosz)
Beijos és akkor 17 nap múlva itt.