Kalandiparos São Paulo-ban

Sörimöri és itókák bódékban és elegáns helyeken (Csak most látom, hogy mennyire keveset fényképeztem eddig. Pedig lett volna miről. Az a baj, hogy itt úgy megbámulják az embert. A külföldi/túrista még mindig ritka importcikknek számít.)

Csak hogy érezzük és értsük a város méretét, arányait, íme egy térkép Sao Paulo negyedeiről. Én körülbelül 6 negyedet ismerek a köpontból és némelyik már így is nagy távolságnak számít. Mi a Centro közepén, a Consolacao-ban lakunk. Egy sörimörire a placcon mind “muito bem-vindo” vagytok.

A brazil Amszterdam, ahogy a helyiek hívják.  Európai stílusú (holland és portugál) épületekből álló történelmi központtal, földből kinövő vadiúj negyedekkel és a híres tengerparti körúttal.

azaz…húha… ‘Nem bírom már nélküle’…valami hasonló

Nem tudom nalatok, hogy van, de nalunk mas idoszamitas szerint szamoljak a nevnapod draga Anyu. Felvilagositottak, hogy itt mindent 2 napos raadassal kell szamolni. Szoval nem is zavartattam magam, hogy vasarnap felkoszontselek, mert itt x+2 a keplet. (Teljsesen testhez illo feltetelek 🙂 )

Szoval helyi nagyokosok szerint – bizony ma van a nevnapod :))))

Hat Isten eltessen sokaig draga anyucikam ezen csodalatos nap alkalmabol, hogy ez a gyonyoru asszonka meg sokaig viselhesse ezt a gyonyoru nevet.

(Most pedig kerek egy hatalmas szivesseget toled… eme uzenetem legfontosabb eleme, kerlek olvasd el ezt az uzenetet fennhangon, igy, az ekezetek nelkul 🙂 )

…

Hat nem megerte varni ket napot? 😉

millio oleles!

pusziiiiiiiii

(…már csak a pózolás és a hajápolás művészetét kell elsajátítanom a helyi gráciáktól..meg úgy egyáltalán megkérni, hogy legközelebb egy vállalható képet rakjanak fel rólam 🙂 )

Épp rohantam az Avenida Paulista-n egy napsütéses szombat délután dolgozni ( egy vakoknak szervezett speciális filmbemutatót szerveztünk..na majd erről is később…a ‘Majd erről még írok’ lista is bővül már 🙂 ) Megállítottak, hogy huuu..szuper, divatblog (blog nagyhatalom ez az ország, csomóan hatalmas pénzeket kaszálnak blogokkal..de hogy ki olvassa ezeket?) Szóval kérdezték, hogy lehetne egy katt. Lehet. Most állj úgy, ahogy neked jó…bénán vihorásztam, és ez lett a legelfogadhatóbb (már csak a szénakazalt a fejem tetején nem vettem észre) Kedélyesen elcsevegtünk, hogy magyar vagyok, ők pedig múlt évben voltak Budapesten, gyönyörű város és szép az élet…és rohantam tovább 🙂

Természetesen ez az ‘anyu híres lettem’ kategória egyik díszpéldánya… a shanghai felvonulás után ez is megérdemel egy jó kis nevetgélést 🙂

ja..itt a link (valahol az alján vigyorgok)

http://inesjunqueira.com/category/look-das-ruas/

Stílusosan kaotikus és következetlen a blogom. Időrendi és logikai sorrendet kérem ne keressen a kedves olvasó. Koncepcionális, informatív és fegyelmezett leírással sajnos nem szolgálhatok, és nem is ez alapján a blog alapján fogjátok megismerni Brazíliát. Írom amit látok, hallok, érzek…de leginkább érzek. Írom, amikor van időm, amikor a rozsdás gépezet a kobakomban engedélyezi, hogy a nyelvi beállításokat magyarra módosítsam (ez a legproblematikusabb) és amikor az a csökönyös tunyaság nem veszi át az uralmat felettem. Pedig csuda ambícióval listát írtam, hogy miről, hogyan, mikor írjak, fényképes illusztrációval lássam el a mondandóm – akár egy igazi blogon, publikum, olvasók számára….áááá…. ugyanmár. Semmi értelme. Megöli az egész esszenciáját – és csak blokkoltan halasztgatom a ‘fegyelmezett’ cikkek írását, mert fogalmam sincs, hogy hogyan kell azt csinálni. Írok majd munkahelyről, utazásról, karneválról és mindenről…ahogy azt őfelsége, a Ihlet szeszélyessége megkívánja. Addig is repdesek az érzelmek szárnyán, hol boldog, hol nyűgös, hol hisztis vagy éppen harcias, világmegváltó hangulatban. Most éppen nosztalgikus. Találtam egy feljegyzést a noteszemben/noteszomban, amit épp egy éve írtam… Velencében. Megszöktem egy ismeretlen brazil férfival a Bienáléra 2 bugyikával, egy pólóval, egy pár Havaianas-szal és a személyimmel, hogy olyan 4 napban legyen részem, amit már egy Danielle Steel is túlzásnak tekintene. Azon a szürke, esős, de meleg nyári napon álmomban sem gondoltam volna, hogy 1 év múlva, a golyóbis másik oldalán, ennek az ismeretlennek az erkélyéről nézem a város éjszakai fényeit ( egy szürke, esős és hideg estén) és azon morfondírozok, hogy mennem kell másnap dolgozni, amikor inkább vele kuporognék a takaró alatt, mert itt a tél és hideg van.

Na de mit is firkantottam abban a kis kedves kávézóban, ahová a nyári zápor elől menekültünk a szépséges Velencében?

“Küldtem egy képeslapot a szülőknek. Velencéből. Mert itt vagyok. És imádom. Elképesztő. Mennyire szeretem az ilyet. Hogy amitől féltem, hogy már soha többé nem történhet meg, így, ilyen formában előtűnik. Mi is ez? Minden váratlan, titkon remélt, filmen látott, titkos, vágyott, irigyelt megvalósulása.Itt vagyok. Egy barokk stílusú szobában lakunk a csatorna mellett. Valahol… valahol… mennyire is jó ez. Hogy újra felfedezhetem az élet szépségét, a lehetőségeket, amik ott vannak… a lehetőségeket. Mire? Örömre, jókedvre, kedves beszélgetésekre, és hogy minden úgy van jól…ahogy van. 2011.06.07”

Partikról, szambáról, moziról énekel ez a brazil Josephine Baker.