Ezt a puccos nyalánkságot a Reserva Cultural nevű híres, neves moziban kóstoltam meg, ami történetesen a főnököm tulajdonában van. Jean, francia gourmet lévén becsalogatta a mozijába a sznobizmusra hajlamos gazdagabb intellektuelleket francia éttermével és kávézójával. Eszem-iszom, egy jó kis európai film és meg is van egy pompás esti vagy hétvégi program. (Neki pedig jó kis bevétel a zsebébe.) Működik. A helyről mindenki ódákat zeng, aki kicsit is értelmiséginek számít, törzsvendégnek tartja magát. Az átlag közönség azért az idősebb, gazdagabb, dereshajú, illatos mamik és férjecskéik. Az elegáns légkörről alkotott képünkhöz elengedhetetlennek tartom hozzáfűzni, hogy érdemes egy 10 percet rászánni arra, hogy elácsorogjunk a kasszáknál és végignézzük az előkelőségek bősz harcát a sorbanállás fogalmának felháborodott fittyet hányásával. A kávézóról azért meg kell említenem, hogy a péksütijük elég katasztrofális…ezt meg is beszéltük azóta. Az a baj, hogy tocsognak a vajban. Igazán finom croissant-t Porto de Galinhas-on ettem…már-már közel állt egy jó kis francia péksütihez.
Ez a fagyicsoda viszont minden elismerést megérdemel. Először nem hittem a fülemnek, majd az ízlelőbimbóimnak. A szó ide már nem elég, a kép is vajmi kevés..meg kell kóstolni. Vendégeim vagytok egy fagyira 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: