…stop

Egy darabig azt hiszem elég is lesz belőlem, aztán megint összehangolt támadást indítok. Holnap pedig valószínüleg lefordulok a székről, vagy összeakad a lábam flamenkón, vágok egy hátast… és folytathatom a garázdálkodást itt. (Ezt a tervet mindenképp elnapolnám…mondjuk jövő hétre.) Előtte még szigorúan fantasztikusan kell éreznem magam és diszkréten megpörkölődnöm a trópusi napsütésben…a Csirkék partján, alias Porto de Galinhas-on, amiiiiii….Pernambuco-ban van ( Mondtam én, hogy idővel megismeritek ezt a kis paradicsomi államot. Biztos vagyok benne, hogy a lambada őrület is innen indult el.) Azt hiszem a következő kívánság, amit egy szerencsesütibe gyömöszölök az lesz, hogy egyszer itt élhessek. Gazdagon, lustán, kényelmesen – semmiképp sem elhízva… kókuszvizet szürcsölgetve és kelletlenül panaszkodva a tenger elviselhetetlen morajáról…

Addig pedig naponta megmártózóm a reggeli, friss, szampai szmogban.